Indiánok
Zene
Aztékok
Az aztékok indián törzse az amerikai kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációját hozta létre a 14–15. században. Birodalmukat katonai hatalomra alapították a Mexikói-fennsíkon, a mai Mexikó középső és délebbi részén, a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán között. Magukat mexikáknak nevezték, a legenda egyik változata szerint Vitzilopocstli, a törzs főistenének, és egyúttal a harcosok patrónusának utasítására. Az "azték" név a monda szerinti előző hazájukra, Aztlán-ra utal. (Aztlán jelentése: A gémek otthona.)
Fővárosukat, Tenocstitlánt a mai Mexikóváros helyén, egy szigeten építették fel. Onnan kiindulva főként déli és keleti irányban hódítottak területeket. Vallási-társadalmi berendezkedésüket, társadalmuk törvényi alapjait a korábban itt élt olmékoktól, és a későbbi, harcosabb szellemű toltékoktól örökölték, illetve vették át.
A Birodalom kialakulása:
A 2–12. században vadász- és gyűjtögető nomád népekkel (összefoglaló nevükön a csicsimék-ekkel) éltek együtt Mexikó északi fennsíkjain, majd dél felé húzódtak. Itt ütköztek össze a toltékokkal, egy hozzájuk hasonlóan agresszív törzzsel (fővárosuk a Mexikóvárostól északra fekvő Tula volt). Idővel az aztékok sikeresen leigázták őket, és átvették katonai szervezetrendszerüket. A 13. században nyomultak be a Mexikói-felföldre, és alig száz év leforgása alatt uralmuk kiterjedt a mai Guatemala határáig.
1300 előtt alapították első fővárosukat, a dombos vidéken fekvő Csapultepecet (jelentése: A szöcskék dombja). Később a Teskoko-tó nyugati partján telepedtek le. A 14. század elején visszavonultak a tó jól védhető szigeteire, és ott alapították meg 1325-ben Tenocstitlánt, ahol ma Mexikó fővárosa fekszik. Katonaállamuk részben más városokkal kötött szövetségben, részben folytonos és igen agresszív hódításokkal számottevő birodalommá nőtt, amelynek lényeges bevételi forrása a leigázott népektől szedett sarc volt.
1372-ben választották meg első uralkodójukat, Akamapicstlit (uralkodása: 1376–1395).
1428-ban megalakították Tenocstitlán, Teskoko és Tlakopán városállamok katonai szövetségét, amiben a vezető szerepet Tenocstitlán vívta ki. Ezzel megalapították az Azték Birodalmat, amely 1521-ig állt fenn. Legnagyobb területét az 1502-ben hatalomra került II. Moctezuma király idején érte el: határait két óceán mosta, lakóinak száma elérte a 2 millió főt.
Társadalom:
A 15–16. századra az aztékok egy hatalmas, despotikus államot hoztak létre, jelentős katonai erővel. A mai Közép-Mexikó szinte minden népét leigázták, így végül 4-5000 kisebb adófizető állam fölött uralkodtak. Ezeket ők látták el nyersanyaggal és különböző árucikkekkel. A harc lételemük volt. Minden felnőtt férfi számára kötelező volt a hadba vonulás, a fiúgyermekeket pedig már öt éves koruktól katonai iskolákban nevelték.
A városok vezetői és a felsőbb réteg tágas és igényesen berendezett házakban éltek, a közemberek szorosan egymás mellé épített, magas falakkal elválasztott lakásokban. A lakosztályok között keskeny utcák és átjárók voltak.
Gyakran hadjáratot indítottak, ha nem volt elég feláldozni való fogoly vagy rabszolga, és nagy ünnep közeledett. A háborút egyébként szent dolognak tartották. Még a hadüzenetet vivő futárok is előjoggal bírtak: mindaddig nem bánthatta senki őket, amíg főutakon közlekedtek, a nagyvárosokban pedig lakoma és pihenőhely várta őket.
Társadalmuknak négy rétege volt:
a harcosok osztálya, élén az uralkodóval;
a papok;
a köznép: földművesek, kézművesek, művészek, kereskedők.
a legalsóbb ranglétrán a háborúk foglyai, a rabszolgák álltak.
A papok igen magas pozíciót töltöttek be az azték társadalmi rendszerben, de elvárták tőlük a szűzies, tiszta életmódot és azt, hogy folyamatosan sanyargassák testüket. Ők állapították meg áldozati rítusok és nagyobb vállalkozások szerencsés időpontjait: mikor lesznek a legkegyesebbek az istenek, mikor ajánlatos háborúba indulni, mikor valószínű a kudarc. Nemcsak csillagjóslással foglalkoztak; ők voltak az írástudók, a tudomány művelői is. A városok élén hadvezérek és papok álltak, közülük a tenochtitláni volt a legtekintélyesebb. A birodalom gyors területi gyarapodása azonban ingatagnak bizonyult: a mindennapos lázadások, adómegtagadások és a büntető hadjáratok lassan aláásták az aztékok hatalmát. Végső fokon ez volt a spanyolok gyors sikerének döntő oka.
Gazdaság:
Amikor nem háborúztak, szorgalmas földművelő életet éltek. Mint kiváló mezőgazdászok, öntöztek, mocsarakat csapoltak le. A Teskoko-tó körül teraszosan kialakított földeken kukoricát, zöldségfélét és gyapotot termesztettek; tőlük „örökölte” a világ a pulykát, de ők maguk megették a kutyahúst is. Hogy növeljék az élelmiszerellátást, a tavak vizeiben úszó kerteket (csinampákat) építettek. Ezt a földművelési módszert ma is alkalmazzák Xochimilco körül, Mexikóváros közelében, de ma már főképpen csak virágtermesztésre. Az Azték Birodalomban beszélt navatl nyelvből származik például a „tomato” (paradicsom) és az „avokádó” szó is. Az aztékok az elsők között fedezték fel, hogy a kakaóbabból finom italt lehet készíteni „chili” (mexikói erőspaprika) és vanília hozzáadásával. A vallási rítusaikhoz szükséges dohánnyal is kereskedtek. Váltópénzként az arannyal töltött madártollat és a kakaóbabot használták. Beszerzői útjaik során a kereskedők fontos hírszerzői feladatot is végeztek.
Vallás:
Az Azték Birodalom lakóinak kultikus életében, vallásában mindig is központi helyet foglalt el a véráldozat. A vérnek mitikus őserőt tulajdonítottak: úgy hitték, a vér működteti az egész mindenséget, ez az az életnedv ami erőt ad a létezésnek.
Az aztékoknak - a hódító beállítottságú rómaiakhoz hasonlóan - rengeteg istenük és istennőjük volt, akiket mind egy vagy több tevékenységhez, illetve természeti jelenséghez kapcsoltak. Hitük szerint a bőséges termés, a katonai siker, az egyéni boldogulás, egyszóval életük minden elképzelhető eleme egy-egy megfelelő isten kegyétől függött. Társadalmi fejlődésük során isteneik panteonja egyre gyarapodott: mivel gyakran a meghódított területek vallási kultuszait is beolvasztották a magukéba, számos isten szinte ugyanazt a feladatot látta el. Az istenek szövevényes viszonyban álltak egymással az általuk patronált jelenségek, "felügyelt" dolgok, vagy rokonság alapján. Sok isten a földművelés valamilyen ágának felelőse, védelmezője volt, mivel ez volt az aztékok megélhetésének alapja.
Legfőbb istenük Nezavalkojotl, a láthatatlan, teremtő isten volt, akit csak a legnagyobb szükségben szólítottak meg. Az égatyát és éganyát Tonakatekutlinak és Tonakaivatlnak, vagy (Omelekutlinak és Omekivatlnak is) nevezték. Kettejük fia az emberiség teremtője, Kvetzalkoatl, aki jelentős kultusszal bírt. Ketzalcoatl a tolték törzsek régi, hosszúorrú istenét (az éjszakai égbolt megszemélyesítőjét), a maják, illetve a quiché-maják (Popol Vuh) Kukulkán vagy Kukumatz néven ismerték.
Tenocstitlán lakóinak legfőbb hadi istene Vitzilopocstli volt, de egyben napisten, és a hajnalcsillag és minden déli csillag képviselője is. Ő volt az, aki legyőzte nővérét a holdistennőt, és megalapította a véres emberáldozatokat. Vitzilopocstli-nak volt a legnagyobb kultusza az aztékok között. Tezkatlipoka, a féllábú isten (akinek a másik lábát az alvilág becsapódó ajtaja vágta le, amikor mint a lemenő nap istene az alvilágba szállt), a Nahua-törzsek mindenható istene volt. Tezkatlipoka sok minden képviselt: a jutalmazást, a büntetést, az északot és az éjszakát, a halált, a hideget, a háborút, az ünnepeket és a tivornyákat, de az örök ifjúságot is. Neve a négy égtájhoz kapcsolódot: észak volt a fekete Tezkatlipoka; kelet a fehér Tezkatlipoka (ellenfele Kvetzalkoatl); nyugat a vörös Tezkatlipoka (Sipe, a termékenységisten); dél a kék Tezkatlipoka (Vitzilopocstli, a háború istene). Ketzalkoatl viszonyát Tezkatlipokához kettőjük csillagtermészete is meghatározta: Tezkatlipokához a Nagy-Göncöl volt hozzárendelve, Ketzalkoatlhoz a Skorpió állatövi jegye. Ketten egyszerre azonban soha nem voltak az égen, csak felváltva.
Tlalok eső- és mennydörgés-isten valószínűleg már Teotivakánban nagy szerepet játszott. Segédei, a Thalkvesek osztották ki az eső különböző fajtáit. Felesége, Csalcsiutlikve a drágakő ruhájú istennő, a vizek úrnője. Az esőistenhez hasonlóan a tavaszistennek, Xipének (nyugat vörös Tezcatlipocája) is régtől fogva jelentős szerep jutott. A „meggyötört istennek” (aki minden ősszel újra meg újra meghal) egy hadifoglyot áldoztak. Lenyúzták a bőrét, amelyet az áldozatot bemutató pap magára öltött, ezzel jelképezve a természet körforgását. Csikomekoatl, a „Két kígyó” volt a gazdaság alapját jelentő kukorica istennője, a holdat és a csillagokat pedig Koatlikve istennő szülte. Az istenek legtöbbje, mint hírvivőjük, Csak Mool is, minden, az aztékokkal rokon hitvilágban megjelenik; Csak Mool fekvő vagy ülő szoboralakja megtalálható a yucatáni romok között is. Ezek mellett számos termékenység-, növekedés-, gyógyítás-, tűz- és más természetistenség népesítette be az aztékok panteonját.
Previous article:
Indián 2-2.rész (13 years ago)
Next article:
E-sim Girls (13 years ago)