Indiánok
Zene
Maják 2.rész
Posztklasszikus kor 950 – 1550
Az előző kor városai elszórtan feküdtek Mexikó déli részén, Guatemala és Honduras területén. A 10. század végétől a posztklasszikus kor főbb városi központjai a Yucatán-félsziget északi felén koncentrálódtak.
A putúnok, akiket chontal-majáknak is neveznek, a Mexikói-öbölből (Campeche és Tabasco) érkeztek, és El Petén központi részén telepedtek le. Valószínűleg a putúnok építették a kör alakú templomokat és a fejsze alakú labdajátékpályákat.
A különböző városok és a putúnok – akikre hatottak a Mexikó középső völgyében élő toltékok – közötti háborúk miatt a maja társadalom militarizálása egyre nagyobb méreteket öltött. Bevezették a Tollaskígyó, Quetzalcóatl kultuszát, amelyet maja nyelven Kukulkánnak hívtak.
978 körül az itzá népcsoport elhagyta a délnyugati partot, és letelepedett Chichénben, Yucatánnak azon a részén, ahol a klasszikus kor idején már laktak. Ezen a területen új dinasztiát alapítottak.
A toltékok Mayapánban telepedtek le, és ellenőrzést gyakoroltak a kereskedelmi útvonalak felett. A valószínűleg mexikói eredetű Xiu család feje megalapította Uxmal városát.
Három város, Chichén Itzá, Mayapán és Uxmal megalakította a Maja konföderációt, amely több mint kétszáz évig kormányozta a maják világát. Ebben az időszakban virágzott a kultúra és a művészet, amelyre hatást gyakoroltak a toltékok, a hatásuk megfigyelhető például Chichén Itzá emlékműveinek stílusán.
A konföderáció 1194-ben felbomlott, és a három város háborúba keveredett egymással. Fél évszázaddal később Mayapán legyőzte Chichén Itzát, lerombolta a várost, a lakosságot rabszolgasorba vetette, és a következő kétszáz évben uralkodott a régió felett. 1441-ben Chichén Itzá majái fellázadtak, amelynek eredményeként Mayapán uralkodócsaládját kiirtották, összeomlottak az isteni monarchiák, és az anarchia és a széthullás időszaka következett, amelyben az önálló apró városállamokat seńoríók vezették.
Fél évszázaddal később a spanyolok érkezésekor a ragyogó maja kultúra már hanyatlott, a társadalom felbomlott, és nem ápolták a régi hagyományokat.
A királyok és a maja társadalom fejlett intézményei már a spanyolok érkezése előtt eltűntek, megkönnyítve ezzel a hódítók feladatát, akik 1541-re már csaknem az egész Yucatán-félszigetet az uralmuk alá hajtották; bár néhány csoport, például az itzák, még csaknem két évszázadon át folytatták az ellenállást.
Politikai felépítés:
A klasszikus kor egyet jelent a kőzeteken álló feliratok felszentelésének hagyományával, amely magában hordozza egy sajátos politikai kultúra és államszervezet legfontosabb jellemzőit. Ez a korszak a „szent urak” politikai hatalmát jelentette. A korszak elején a mai északkelet Petén területén lévő San Bartolóban található falfestményeken már dokumentálható az „ajaw” cím, amely ekkor általánosan egy-egy város uralkodóját jelentette. Több mint háromszáz évvel később Tikal és Uaxactun uralkodói még mindig ugyanezt a címet használták felirataikon, ám valószínűleg már sokkal bonyolultabb, vagyis sokkal rétegzettebb társadalom felett gyakorolták hatalmukat, mint őseik. A maja alföldeken gombamód szaporodtak a kisebb-nagyobb államalakulatok, élükön az istenekkel kapcsolatban álló „ajaw”-val.
378-ban Tikalban új dinasztia került hatalomra, mely ma még nem tisztázott módon kapcsolatban állt a mexikói felföldön található Teotihuacán metropolisszal, amelynek uralkodói egy vitatott elmélet szerint kiterjesztették hatalmukat Közép-Amerika nagy részére. Tikal uralkodói ekkortól kezdték el használni a „kalomte” címet, amit mindmáig nem sikerült kellőképp lefordítani, noha az bizonyos, hogy a korai klasszikus korban olyan uralkodók viselték, akik egyrészt kapcsolatban állók ( „ajaw” ) felett. Habár sokszor „császár”-ként fordítják, ez nem a legmegfelelőbb, hiszen mindig több mint egy „kalomte” volt a maja alföldeken. Később – a 400-as évektől kezdődően – ez a cím a leggyakrabban egy-egy égtájhoz kapcsolódott, ami talán a majáknál meglévő 4-es szám mitológiában betöltött szerepével hozható összefüggésbe. Így jelent meg a nyugati ( „ochk'in” ), déli ( „nohol” ), keleti ( „lak'in” ) és északi ( „xaman” ) „kalomte”, amely elsősorban nem földrajzi, hanem politikai pozíciót jelölt. Tikal és a hozzá közel álló uralkodóházak a nyugati, Copán a nyugati és a déli, még Calakmul a keleti vagy déli és Ek Balam az északi „kalomte” címet használta.
Művészet:
A maja művészet a klasszikus korszakban (i. sz. 250-900) volt a legjelentősebb. Különböző területeken eltérő szobrászat, festészet és építészet fejlődött ki, amit Mexikó változatos domborzata, növényzete és az itt található ásványkincsek tettek változatossá. A maják legtöbbször emberalakokat, például előkelők és tisztségviselők életének jeleneteit ábrázolták, akik fényűző ruhát, színes tollfejdíszt és öltözéket viseltek az ünnepségeken (innen tudunk az öltözködési szokásaikról is). A maja falfestmények közül nem sok maradt fenn. A leghíresebbek Bonampakban találhatók, ezek harci jeleneteket, csata előtti szertartásokat, emberáldozatokat ábrázolnak. Az anyagművészetet is a sokszínűség és az antropomorfizmus jellemezte, főleg a temetkezési szokásokhoz kapcsolható. Építészetük legnagyobb remekei a templomok és paloták voltak, közülük a leghíresebbek Palenque városában találhatóak és a kései klasszikus korban (i. sz. 600-900) épültek. A legjobb állapotban fennmaradt építmények a Feliratok Temploma, a Palota és a Naptemplom. Ezeken jól megfigyelhetők a maja építészet jellegzetességei: a csipkézett párkányok, a díszített ajtófélfák, a lépcsősorok és az ún. maja boltív.
Technológia:
A maják a csillagászatban és a matematikában jelentős eredményeket értek el. A tudományos felismeréseket azonban a gyakorlatban alig hasznosították. Például ismerték a kereket, de csak gyerekjátékoknál használták, szállítási célokra nem. A nép nagy részének életfeltételei primitívek voltak. Kőkorszaki eszközökkel szántottak, az eke és az igavonó állat ismeretlen volt. Mégis létezett a luxusjavak távolsági kereskedelme és a hétköznapi élet fejletlen technikája csodálatos iparművészettel párosult.
Matematika:
Az írásrendszerrel ellentétben rendkívül egyszerűen megfejthető a maják számrendszere. A számokat függőlegesen, alulról felfelé írták úgy, hogy a legalacsonyabb értékű szám volt alul, a legmagasabb pedig legfelül. A számok leírásához pontot és vonalat használtak. A nullát egy kagylóval ábrázolták, egy pont az egyet jelentette, egy vonal az ötöt (például a 13 az 2 vonalból és 3 pontból, a 19 az három vonalból és 4 pontból állt ).
Írás:
A maja írás hieroglif írás, képjeleket, szótagjeleket és fonetikus jeleket egyaránt tartalmaz. Mára a rendelkezésre álló maja szövegek 90%-át elfogadható pontosságal el tudják olvasni. Az írásrendszer megfejtésében döntő szerepet játszott Jurij Valentyinovics Knorozov szovjet-orosz tudós munkássága.
Az írást - legendájuk szerint - Icamna nevű istenüktől, a nappalok és éjszakák irányítójától kapták.
Emlékei kőbe vésve, cserépre festve vagy stukkószerűen megmintázva maradtak fenn, írva pedig összesen három kódexben és egy kódex-töredékben. A többi indián írástól többek között az különbözteti meg, hogy minden jegye tojásdad vagy négyzetes alakú keretbe foglalt, s hogy az eredetileg ábrázolt tárgyak rajza már vázlatossá, sokszor felismerhetetlenné vált.
Vallás:
A maják szerint a világ egy mágikus hely, melyet isteni mágia tölt be, amely a földi és a mennyei világot köti össze. Véleményük szerint, a jelenlegi világ többszöri teremtés eredménye. A Popol Vuh szerint jelen világunk a negyedik teremtés (az aztékok szerint az ötödik ) során jött létre. A negyedik teremtés 4 Ahan 8 Cumku napján ( keresztény időszámítás szerint i. e. 3114. augusztus 13-án ) következett be.
Vallási, rituálés szerepet töltött be a labdajáték, amellyel a kozmosz működését akarták szemléltetni. Külön erre a célra szánt hosszúkás pályákon játszottak, amelyet földből építettek, kőfalakkal védve. A játék a kosárlabdához hasonlatos: gumiból készült labdát kellett a pálya végén elhelyezett 20–25 cm-es körgyűrűn átdobni. A játékosok bőr könyök-, térd- és fejvédőket hordtak. A játék, úgy ahogy a vallásuk is, a jó és rossz harcáról szólt. A nyertes csapat tagjait a játék végeztével feláldozták. Ezt az áldozatok megtiszteltetésként és dicsőségként kellett, hogy értelmezzék. Az áldozati szertartás meglehetősen kegyetlen volt: papok végezték a pályán vagy a templomban, melynek során obszidián pengével felvágták az áldozatokat, majd kiemelték még dobogó szívüket. A játék elterjedésével megjelentek az ún. tzompantlik, a koponyatartó állványok. A legnagyobb épen maradt labdajátéktér Chichén Itzában található.
A maja kultúra romjainak feltűnő jellegzetessége a vallási építmények dominanciája. Egyáltalán maga a vallás és annak működtetői ( pl. papok ) kimagasló fontosságú szerepet játszottak a klasszikus maják életében. A klasszikus idő városállamait többnyire királyok irányították, akik egyben a legmagasabb vagy az egyik legfontosabb vallási szerepet is betöltötték Ábrázolások alapján is látszik, hogy az uralkodóknak és a maja társadalom vezető rétegének is alá kellett magukat vetniük a gyakran kegyetlen vallási szertartásoknak.
Previous article:
Indián 2.rész (13 years ago)
Next article:
Indiánok 3.rész (13 years ago)