Esim - Süss fel NAP!
Login:
Password:

Forgot password Register

Article


33
   
Report




Szép Lapot mindenkinek!

Utolsó jelentkezésünkkor még csak ígéret, a napokban viszont reálissá válik egy új szövetség létrejötte. Új bajtársai lesznek az országnak Olaszország és Szlovénia személyében. FlaMi magyar, tadej007 szlovén és ThePeps90 olasz elnök hamarosan hivatalosan is megegyeznek a szövetségről, amely egyúttal a forrongó szlovén-magyar konfliktust kívánja lejegelni egy időre.
Magyarország 4 hónappal ezelőtt Helyey javaslatára a kongresszus hadüzenetet küldött Szlovéniának. Előrehaladni elsőízben Gorenjskáig sikerült zavartalanul. Ekkor a szlovén ellenállás visszafoglalta megszerzett területeinket, és Kelet- valamint Nyugat-Dunántúl megtámadását is postafordultával elindította. A Nyugat-Dunántúl talán legnehezebb napjai következtek, hiszen egy szlovén csatát követően, pár napra rá az akkor az országgal szintén hadi helyzetben álló Németország is fente az egyik legértékesebb magyar régióra. Újra hullámhegyek és hullámvölgyek jöttek. A foglalásra egyből felkeléssel reagált az ellenfél, s ha a stagnáló szlovén és német harcok még nem nyújtottak volna elég izgalmat, a franciákhoz is ellátogatott a magyar sereg. A németekkel való békekötés után nem a szlovénok voltak a legérdekesebbek itthon. Majdnem egy hónap szünet után ismét érdemesnek tartották, egy újabb muravidéki behatolás elindítását. Oda és vissza pattogott megint csak a labda. Bő két hónap után pedig sikerült Gorenjskát újra elfoglalni. Sőt, ezután át is léptünk párszor a szlovén határon egy kis olasz kitérőre több-kevesebb sikerrel. Ezt megunva délebbre lett véve Szlovénián belül az irány. Az új célpont a Szlovén-Partvidék megszerzése volt. Ezután megint monotonná váltak az események. Viszont mostanára sikerült Szlovéniát teljesen elfoglalni. Folyamatos szlovén felkelések kordában tartása pedig nem volt pénztárcabarát sem a Hadügyminisztérium, sem az állam számára. Ennek vet véget a béke aláírása. A béke közzétett feltételei közt szerepel Szlovénia függetlenítése, vagyis az ország visszaadása valódi tulajdonosainak.
Fény derült nemrégiben arra, hogy Horvátország lehetséges negyedikként becsatlakozzanak hozzánk, de végül a horvátok elhatárolódtak az ügytől.
A most tető alá hozott egyezség aláírásával, elkezdődik a már régóta várt keleti hadjárat amelynek első célpontja a hírek szerint Fehérororszország Brest és Homeli régiója.

Sport:Bejött az újdonság

Sokszínű újságként a Szép Lap nemzetközi tornák eseményeiről is rendre beszámol kedves olvasóinak.
Tegnapelőtt játszották az első alkalommal megrendezett National Tournamentet amelynek a szabályai röviden:

- Az országok 5 fordulóban sorsolt ellenféllel játszanak
- Mivel az összes ország érdekelt a tornán, tehát 55 csapat, így egy ország az adott fordulóban nem játszik. Ők a 'Happy Winner'ei vagyis a boldog győztesei a körnek. Kapnak egy győzelmet.
- Az öt lejátszott mérkőzést összesítik egy tabellán 4 szempont alapján:
1. Győztes meccsek száma
2. Meccseken megnyert körök száma
3. Meccseken elvesztett körök száma
4. A pontok száma

Az előzetes latolgatások szerint a győzelemre 5 legesélyesebb ország Litvánia, Kína, Lengyelország, Görögország, és Indonézia voltak. A esemény összdíjazása 80 € volt.

1.Forduló:Lélekemelő kezdés
Magyarország az első fordulóban egyből kellemetlen ellenfelet kapott Törökország személyében. Legalábbis papíron. A magyar csapat 8:0-val leiskolázta a törököket. Olaszország volt az első boldog győztese a tornának. A legszorosabb csatát a Svédország-USA találkozó hozta, és végül 7:8-ra az amerikaiak szenvedték ki a sikert.

2.Forduló:Alázott barátok
Bangladesh volt a legboldogabb a második fordulóban. Magyarország az egyik szövetségesének csapatával, Norvégiával csapott össze. Hamar kirajzolódott, hogy könnyed játékkal tartalékolhatunk a következő fordulóra. A végeredmény:8:0.
A favoritok közül a kínaiak, a litvánok, az indonézek, és a görögök tudták tartani hasonlóan hozzánk a formájukat. A lengyelek kínkeservesen nyerték csak meg 8:6-ra a mérkőzésüket a szlovénok ellen.

3.Forduló:A finn hős
A horvátokkal kedvezett a szerencse, hiszen a 3. forduló Happy Winnerjei éppen ők voltak. Norvégia szomszédját, a jelenleg eltörölt Finnországot kaptuk harmadik ellenfelünkként. A szervezett magyarok sokaságát meglepte a finnek egy fős ellenállása. Egy Bobz nevű finn játékos minden körben becsülettel szerzett 7-9 ezer körüli pontszámokat. A magyarok csak "finn hős"-ként emlegetik őt. Az eredmény szintén 8:0.
A legtöbbet a Mexikó-Kanada meccs 8:7-es végeredményére kellett várni.

4.Forduló:Egyszerű
Hollandia mondhatta magát a legszerencsésebbnek ebben a fordulóban.
Bár úgy tűnt, hogy az argentínok majd kifoghatnak rajtunk, végül gyorsan és könnyedén sikerült legyőzni őket szintén sima 8:0-ra.

5.Forduló:Csodaforduló
Utoljára Ausztrália "örülhetett", hiszen ebben a körben abszolút nem érte meg Happy Winnernek lenni, hiszen sokon múltak a szerzett pontok száma is.
Az utolsó ellenfél Fülöp-Szigetek volt. Minden tartalékát bele kellett vetnie a magyar csapatnak, ha nem "csak" 5.-ek szeretnének lenni. Ehhez a kiütéses győzelmen kívül, sok millióra lenne szükség, hogy a dobogó legalább 3. fokára felléphessen Magyarország. Szerencsére az utolsó fordulóban mindenki minden tartalékát bedobta, és remek csatában, végül sikerült minden elérhető célt teljesítenie a magyar csapatnak. Ezzel a sikerrel pedig remélhetőleg javítottunk a nemzetközi megbecsülésünkön.

A tabella tetejére végül Kína kapaszkodhatott fel, másodikként Litvánia ért fel, majd harmadikként Magyarország. A torna nagy vesztese Lengyelország, akik még a mieinket is letaszítottak a 3. helyről. A szlovénok elleni fiaskó 6 vesztes köre utalta őket végül a 7. helyre.

A Szép Lap gratulál a remek sikerekhez!


Previous article:
Mozgásban az ország (11 years ago)

Next article:
gsgadggs (11 years ago)

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Sora | Magna | Pangea | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON