Sikerült annyi anyagot találnom, hogy a mai nap is készülhessen egy ilyen cikk. Élvezzétek
Cikkírás közben ezt hallgattam, hallgassátok ti is olvasás közben, ha szeretitek
Csak a puffin ad neked erőt, és mindet lebíró akaratot!
==============================================================================
Nos, ez egy szép szerteágazó történet, amely arról szól, hogy Szerbia háza táján sem fenékig tejfel az élet. De egyre inkább kezdem érteni, hogy miért kötöttek NAP-ot velünk és a románokkal.
Tehát, néhány nappal ezelőtt az UNICO chat szobájában elszabadultak az indulatok. Mókás egyébként, hogy miből is indult ki ez az egész. Szóval történt, hogy a szlovén Külügyminiszter -
Cimi4e - éles látásának köszönhetően észrevette, hogy feltévedt a szerb elnök. Nosza, gondolt egyet, és megkérdezte tőle, hogy miért nem kért még elnézést. Nem szeretném túl nyújtani a sztorit, amiatt kellett volna, amit egy korábbi elnök d00sta írt a szlovéneknek, miszerint nekik nem kell figyelembe venni a szövetségi priót, ha akarják, akkor túlütik a saját csatáikat.
Gaddafi azért nem akart emiatt elnézést kérni, lévén d00sta se nem kormánytag, se nem HQ tag, így a szava mit sem ér.
No, ezen aztán jól összekaptak az erkölcs huszárok, és olyan mérhetetlenül elfajult ez az egész, hogy még az izraeli elnököt is lezsidózták – mikor ezt a részt olvastam, gonosz módon felkacagtam. A szerencsétlen azért kapta a képébe az igazságot – hiszen tényleg zsidó -, mert nem volt hajlandó elküldeni a katonai osztagait a szerbeknek segítségül. Illetve a szerb elnök nem fogadta el magyarázatként azt, hogy jelenleg a kanadaiaknak segítenek. Erre írta
Gaddafi , hogy akkor ők meg Izraelnek nem fognak segíteni, mert zsidók. Tusé. Majd megfenyegették egymást, hogy több 10 millió sebzés fog a másik ellen menni a macedón/török csatákban.
Ohoho, itt még nincs ám vége. Ugyanis a szerb elnök gondolt már megint egyet, és úgy döntött, nem fizeti tovább a bérleti díjat a bosnyákoknak High Diamond régiójukért, viszont vissza sem adja. Állítólag Bosznia jelezte a szövetségnek – szintén UNICO tag -, hogy segítsenek visszaszerezni a régiót, azonban ezt nem tudom megerősíteni hivatalos forrásból.
Azóta viszont megkötötték a szlovén MPP-t, mert a módfelett ravasz szlovének úgy ítélték meg, hogy d00sta nem egész Szerbia nevében beszélt/írt.
Kíváncsi vagyok, lesz-e ennek folytatása.
Az indonézek próbálják talpra állítani a gazdaságukat, mióta megszabadultak Kínától. Ösztönzik is az embereket, hogy csak indonéz cégnek dolgozzanak, illetve tőlük vásároljanak – ugye a megszállás alatt sok kínai cég is odakerült. Bíztatják az újoncaikat, hogy jelentkezzenek az állami Q3 ételosztásra, azonban egyelőre nem lettek többen, annak ellenére sem, hogy már függetlenek. Illetőleg megpróbálják szorosabbra fűzni a kapcsolatukat az AGC-vel, főleg mert az időzónákból kifolyólag, ők éjszaka sok sebzést biztosítanak – ugye eddig a saját RW-kre ment a sebzésük. Ugyanakkor fenn akarják tartani a kapcsolataikat a régi ALPHA tagokkal is.
Izrael Belügyminisztere babyboomot szeretne, méghozzá úgy, hogy biztatja az embereket arra, hogy különböző netes játékokban PM-et küldjenek az e-simről. Egyet meg is említ név szerint, ez pedig a Travian. Ugyebár, onnan lehetséges is ezt elérni.

Ugyanakkor youtube videókkal is szeretne embereket toborozni, meg néhány oktató videót is csinálni, hátha van olyan, aki olvasás helyett inkább azt nézné meg. Plusz még mentorokat is keres.
Az olasz kormány buzdítja a népet, hogy harcoljon a szlovének ellen, a Venetonál kirobbantott
RW-ben .
Egy másik cikkben éles bírálatot kapott az ország, miszerint nagy a népességben a lehetőség, a potenciál, ennek ellenére mégis alig van náluk katonai élet, az is inkább csak az újabbak körében, mert a régiek, a tankok, vagy a profitra hajtanak, vagy egész egyszerűen vegetálnak csak. Nem egy olyan játékos van állítólag, akinek 1600 ereje van, mégis csak egy millió az össz sebezése. Javasolja, hogy az emberek lépjenek be MU-ba, illetve harcoljon mindenki jobb minőségű fegyverrel és az állam is osszon olyat.
Emberünk megjegyzi, hogy a munkaerő piacon az olasz vállalatok az ellenségesekkel szemben – görög, szlovén – mindig pakoljanak rá 0.05 lírát az állásajánlatokra, így elkerülvén, hogy náluk dolgozzanak a kétkattosok. Azonban nincs elég bevétele az országnak a megszállás miatt.
(itt az volna kérdésem, hogy ha a hat régióból ötöt elfoglaltak, akkor a maradék egy független régió bevételéből, kapnak a megszállók is? Vagy itt csak szimplán arra célozhatott az illető, hogy se high, se medium régiójuk nincsen és ezért alacsony a bevétel?)
A hozzászólásokban még elvitatkoznak arról, hogy vannak tankok, akik pusztakézzel ütnek, illetve, hogy az olaszoknak nem éri meg Szicíliában dolgozni, mert a külföldi cégek többet fizetnek. Ezért nem tud az állam jó minőségű fegyvert osztani, de még olyat sem, mint amilyet a megszállás előtt adott.
Ukrajna elnöke tájékoztatta a népet, miszerint a szövetségi kérésnek eleget téve – OMEGA tag – egyelőre nem áll szándékukban senkit sem megtámadni, hanem a svédeknek segítenek az oroszok ellen. A későbbiek folyamán megpróbálják majd visszaszerezni Szumátrát, Kína számára – ez a szövetség egyik legfőbb célkitűzése. Fontosnak tartja, hogy erőt gyűjtsenek, illetve aranyat halmozzanak fel, ugyanis idővel szeretnének terjeszkedni, visszaszerezni a régi, profitot adó gyarmataikat. Sőt, az elnök szerint fognak is, nincs apelláta. Mivel az oroszok felé nem mehetnek a svédek és lengyelek miatt, ezért vagy a románok, vagy a törökök felé indulnak majd el. Megjegyzi még, hogy Moldova az ő vonzáskörzetükbe tartozik, így ha hozzáadják majd a játékhoz, az övék lesz az ország.
A hadsereg vizsgálata után – ami a héten esedékes – döntenek majd arról, hogy szükséges-e reformok bevezetése. Szintén mentorokat keresnek a kezdők mellé és megpróbálják itt tartani őket. Volt valami botrány is a közelmúltban, ami miatt az elnök visszavár valakiktől 6k hrivnyát. Illetve ennek ellenére beválasztott néhány korábbi kormánytagot is a sajátjába.
Bulgáriában napvilágot látott egy olyan cikk, mely tulajdonképpen lekorholja a nemzetet, hogy hogyan juthattak idáig, hiszen egykor ők sebezték a legnagyobbat mint ország, nekik volt a legnagyobb a népességük stb.
(ez tényleg így volt?) Emberünk szerint ez azért van, mert nincsenek új játékosok, illetve akik vannak, azokat is bannolják, mert egy másik játék aranyát váltogatják itt – na vajon melyik lehet az…hmm.
Azt a mérhetetlenül eredeti ötletet javasolja, hogy 5 napon keresztül, minden bolgár hívjon meg 3 játékost naponta. És mivel ők jelenleg 528-an vannak, ez, ennyi idő alatt 1500 új embert fog jelenteni! Hajaj, naiv a szentem, de oda se neki. Még néhány ösztönző mondatból áll a cikk, semmi több.
Iránban bababoom van
(tegnap +300 ember, az elmúlt néhány napban, pedig 500-nál is több jött), így főleg oktató cikkeket nyomatnak a médiában, illetve ételt osztanak nekik gőzerővel.
Sajnos Irán az UNICO szövetség tagja, ahova – csak, hogy néhány ellenséget említsek meg – Szlovénia és Szerbia is tartozik. Ez még gondot okozhat a jövőben.
==============================================================================
Scat
a funérlemez
Previous article:
Külügyi kitekintő (13 years ago)
Next article:
[Fordítás] sEurópa népességi adatai (13 years ago)