Firstly, I'd like to thank you dear readers, cos you helped me to get my third media mogul medal, and I'm very grateful to you! Thanks again, love you all! <3
Most pedig következzen a cikk érdemi része. Mint azt CLard is említette valamely cikkben, illetve valamely cikk kommentjében, hogy a jelenlegi fizetős "támogatási" rendszer tarthatatlan, ideje lenne változtatni, és ötleteket, javaslatokat is szívesen fogad. Most kéne írnom pár sornyi előtörténetet, hogy én már április elején akartam változtatást, és most ismét ama ötletem alap koncepcióját citálnám elő, igaz változtatva és jelentős mértékben lecsupaszítva, a könnyebb értehetőség kedvéért.
Az alapötletem továbbra is az, hogy támogassuk, tápoljuk a magyar lakosság derékhadát alkotó kisebbeket. Kit tartok úgymond kisebbnek? Nos rendkívül leegyszerűsítve mindenkit aki 1235-ös erő alatt van, hiszen ugye a +2 erőpöttyel a potenciális sebzés ezután már jóval lassabban növelhető csak, így értelemszerűen azokat kellene megtápolni akikben még sokkal nagyobb mértékű fejlődési potenciál rejtezik.
Illetve igaz ugyanez azon játékosokra is akik a rangban vannak elmaradva. Ez főleg az 5 milliós össz-sebzés alatt lévőket érinti, mert aki a major rangot eléri, annak a 2-es szorzója zsebben, és innentől kezdve a rang már közel sem ad annyi sebzés növekedést csupán 3-4%-ot, illetve a 25 milliós össz-sebzés elérése utána már csak ranglépésenként +2%-al nő csupán a sebzési potenciálunk (forrás )
Mindebből az következik, hogy azokat a játékosokat, akik vagy erővel vagy ranggal (vagy mindkettővel) el vannak maradva, azokat állami szinten kéne tápolni, a jobbára csak izmos tagokból álló pro MU-k helyett. Ugyanis amit az állam tud adni pénzt, az sok MU felé oszlik el, és az sajnos nem elég semmire akárhogy csűrjűk-csavarjuk is a szavakat, ez tény. Pár tucat gold nem elég semeddig sem, de egy sok-sok kicsi tudna hamar fejlődni ebből az összegből, ezért javaslom, hogy kezdjük el őket tápolni.
Mielőtt az érdemi részt tovább viszem, pár cikket idecsapnék afféle forrásként illetve gondolatébresztőként. A legfontosabb ez lenne , mert hűen tükrözi, hogy a bevitt sebzés igen jelentékeny része származik az 5 milliós összes sebzés alatt lévő honfitársunktól. Bennük óriási sebzésnövelő lehetőség van. Ezért javaslom, hogy az ő erősítésükkel sok kiaknázatlan sebzést nyerhetnénk ami jól jönne, főleg ezekben a vészterhes időkben, amikor nem vagyunk eleresztve sem lakosságban, sem pedig erőben ami a sebzés alapja ugye .
képecske, pihenésképpen a cikk közepére...
Nos most pedig a megvalósítás érdemi része, hogy hogyan is képzelném el ezt az utópisztikus dolgot. Nézzük meg ugye miből ütünk, kaja, gift és fegyó. Mi a kaja szektorban vagyunk erősek, azt osztja is az állam, van Q5 cég, az termel bitang módon 9-10 melóssal, abból aztán lehetne kaját osztani. Tudtommal már Q3 gift is jut a szocmin jóvoltából (tehát szintén állami pénzből) a kisebbeknek, ezt kiterjeszthetnénk mindazokra akik az általam fentebb vázolt két tényező közül valamelyiket megütik, és ezt kellene csak megfejelni Q1 fegyverrel. Már az rengeteget jelentene, ha csak a kajás körük összes ütését fegyóval tudnák elütni.
Sokba kerülne? Nyilván. De amikor szabadok vagyunk, akkor csak WTD olyan 700-800 HUF körüli bevételt kitermel, ami barátok között is simán van ~30 gold, naponta. Nekem nem mondja senki, hogy ebből nem lehet olyan céget/cégeket húzni, hogy aztán azok javait szétdobjuk az arra érdemesek között így nyerve plusz sebzést. Természetesen aki később kikerül, az kikerül.
Persze a leges-legjobb egy boom lenne, hiszen lassan az elöregedés lejtmenetes útjára léptünk , de amíg a boom-ot nem tudjuk összehozni, addig sajnos maradnak az ilyen és ehhez hasonló ügyeskedések, és sakkozások azzal amink van. Értelemszerűen ez egy irányadó ötlet volna, mely egy megfontolást reményeim szerint már csak megér. Finomítani mindenen lehet, és elvetni később is elvethető bármilyen ötlet. Mint például implementálhatnánk Crassus komisszár javaslatát, hogy csak rendesen melózó-adózók részére szólna a dolog, vö. adjátok meg császárnak ami a császáré. Vagy nem, ez csupán mint példa szerepel itt, jobbára azért, mert pont ma este hangzott el közös csatin, és megbeszélés tárgyát is képezte.. A felhördülés helyét szokás szerint a kommenteknél kell majd keresgélni.
Végül pedig a cikk picit személyesebb része, mindenféle offense vagy kioktatás nélkül.
Annyi tanulságot leszűrtem már, hogy a vezetőnek (aka elnök) minden kérdésben - ebben is - száz százalékig akarnoknak kell lennie és ha újat akar, akkor keresztül kell verje az elképzelését. Ha én lennék elnök megint (sicc!), akkor nem szaroznék ráerőltetni sok változást a hadseregre, ne legyen lágyszívű a nép vezére!
Gondolataim véget értek, remélem követhetőre/érthetőre sikeredett.
In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth.
Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit
different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be
efficiently
managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation.
Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the
game.
Work for the good of your country and
see it rise to an empire.
Activities in this game are divided into several modules.
First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you
will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress
as a fighter.
You will work in either private companies which are owned by players or government companies which
are owned by the state.
After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your
own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock
company and enter the stock market and get even more money in this way.
In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.
"E-Sim is one of the most unique browser games out there"
Become an influential politician.
The second module is a politics. Just like in real life politics
in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes.
From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability
to run for the head of the party you're in.
You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws
proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself.
Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you.
You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential
elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state
(for example, who to declare war on).
Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have
a good plan and compete for the votes of voters.
You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.
The international war.
The last and probably the most important module is military.
In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control
over territories which in return grant them access to more valuable raw materials.
For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have
to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on
their territory.
You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life
as a pacifist
who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling
products).
At the auction you can sell or buy your dream inventory.
E-Sim is a unique browser game.
It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present
in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth
according to their own.
So come and join them and help your country achieve its full potential.
Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.
Take part in numerous events for the E-Sim community.