(Más: megérkezett a 30 új tőzsdei cég . Az alábbi cikk azonban nem erről szól.)
Utolsó, gyakorlatilag értéketelen területeinkért harcolunk. A gazdaságunk nagy része megszállt régiókban, adóbevételeink napi ~1000-1300 forintról ~100 forint közelébe zuhantak. Közösségünk tartása megroppant, egyesek másokra mutogatnak, mások odacsapnák virtuális útlevelüket és más tájakon, más közösségekben próbálnának szerencsét.
Jó.
Viszont szimulált nemzetünk nagy része marad. Gondoljuk végig, milyen jövő elé nézünk,
Ennyi maradt régióbeli szövetségeseinkből. Derék román pajtásaink Oláhiába szorultak, a bolgárok már csak az értéktelen Burgaszban kertészkedhetnek, egyedül Olaszország intakt. A balkáni szövetség minden környékbeli fronton diadalmas. Mit tegyünk, erősebbek. Vagy mégsem.
Ha megnézzük
a WTD-t vesztő csatát , vagy
a legutóbbi, kudarcos felszabadítási kísérletünket , látjuk, hogy nem a horvát erő fosztott meg minket az országunktól, hanem a szövetségünk szenvedett vereséget az ellenséges szövetségtől. Benne a lengyel óriással. Ha ez bárkinek még meglepetés lenne.
Ha az erőviszonyokra kíváncsi valaki, érdemes böngészgetni
az ország-statisztikákat hozzá.
A következtetés egyértelmű, szövetségünk, az Alpha, minden fronton vereségre áll, és a növekedést mutató adatok ennek belátható időn belüli fordulatára sem mutatnak semmi reményt.
Ha megpróbáljuk regionálisan szemlélni a dolgokat, a helyzet akkor sem rózsás. A jugoszláv blokkal szemben környékbeli, tehát stratégialiag ténylegesen érdekelt szövetségeseinkkel együtt (mindkét oldalból levonva a litván-lengyel kettőst) sem igen vesszük fel a versenyt.
Nem azért, mert szervezetlenebbek lennénk, nem azért, mert taktikai szinten a mindekori elnökök és mindenkori segítőik rosszabb döntéseket hoznának vagy hoztak volna. Nem. Egyszerűen azért, mert mi és szövetségeseink kevesebb erőforrást birtokolunk, kevesebb erőforrást tudunk a sebzésünkre fordítani, mint ellenségeink.
Minditthalunk. Vagy mégsem?
Ami sMagyarország számára a jelenlegi helyzetből kiutat jelenthet, az a szemléletváltás. A TM és az Alpha párharcában utóbbi, a mi szövetségesi rendszerünk gyakorlatilag halott. Nem bír a lengyel óriással, nem bír a megaszövetséggel. Nem bír, és ennek oka nem elsősorban taktikai, hanem gazdasági.
Eltörölt országunk "hősiesen" tovább vérezhet a konfliktusban, amelyhez a puszta megmaradáson kívül (amit nem biztosít), komoly, tényleges érdekeink nem fűződnek.
Vagy megkísérelhetünk (akár az Alpha tagjaiként, akár azon kívül) egy olyan önálló külpolitikát folytatni, ami a tényleges érdekekre, és kétoldalú, nagyon pontosan kalkulált, kölcsönösérdekeken alapszik. Lehet, hogy ez az út is kudarcos lenne. A jelenlegi azonban biztosan az.
No de, hogyan is nézne ki mindez?
Arra az esetre, ha ez bárkinek még meglepetést jelentene, leírom, hogy a játék (nemzetközi, stratégiai szinten) a High erőforrások és a fővárosok birtoklásáért folyik. Ez itt a mi környékünkön nagyjából így néz ki:
A szlován-horvát-szerb blokk fékentartása, annak valamiféle cordon sanitaire-rel való lezárása jelenlegi szövetségi rendszerünkben helyi és globális szinten is kudarcra ítélt. Számot vetve az egyes high régiókkal, az őket eredetiként birtokló országok gazdasági erejével és fejlődési ütemével ez a struktúra halálra ítélt.
Ráadául nemigen tűnik megvalósíthatónak egy olyan lokális rendszer, vagy alrendszer sem, amivel pusztán a high régiók felosztása révén tudnánk a saját fennmaradásunkat is biztosító érdekszövetséget kötni.
Az NVA akciója megmutatta, hogy mivel lehet külső szereplőket érdekeltté tenni abban, hogy mellettünk harcoljanak. Ingyen kínált ellátmánnyal. Vagyis pénzzel. Szemben A Játékkal, Amelynek Nem Írjuk Le A Nevét, itt nem valóságos pénzről, hanem játékpénzről van szó.
Ez a lap indulásakor egy
mottóval indult, amelynek igazsága évezredek alatt sem kopott meg.
De honnan 'szerezzünk' pénzt?
Az adóbevételeinkből nem. Egyrészt megszállás alatt nem csupán a High Grain régiónkra alapuló gazdaságunk veszíti el bónuszait (gazdaság iránt kevésbé érdeklődők számára:
ezért ), de az adókat sem mi szedjük be megzuhant termelésünk után. A WTD elvesztése előtti 1-1.3k forintra rúgó adóbevételeink mára ~110 forintra zuhantak. A donate-elt, adókikerülő
módszerek csupán szépségtapaszt jelentenek. A megszálló horvátok adóbevételektől esnek el, a mi gazdaságunk pedig megzuhant termelési hatékonysága mellett relatíve több forrást őriz meg. Ez jó, de nem elég.
Elsődleges érdekünk (a fővárossal összekötött) WTD visszaszerzése. Ehhel pedig erőforrásokra lesz szükségünk. Az 'állam' erre a hagyományos eszközökkel nem képest. Már WTD elvesztése előtt javasoltam elnökünknek, hogy hívjon fel közadakozásra, méghozzá olyan közadakozásra, ami az eddigi (állami) gyakorlattal szemben pontos és precíz elszámolást ad a bevételekről és a felhasználásukról.
Így, de facto eltörölve, adóbevételek nélkül is komoly tartalékot kell felépítenünk arra, hogy támogatást
vásároljunk WTD felszabadítására, és megtartására. Utána pedig nagyon alaposan át kell gondolni közös, 'állami' gazdálkodásunk céljait és eszközeit, hogy erőforrásainkat minél hatékonyabban fordítsuk közös érdekeink érvényesítésére.
Ez pedig csak együtt megy. Egymást köpködni, háborogni a parancsokat nem követő egyéni vagy MU-szintű lépéseken, odacsapni az áp-t és lelépni: kontraproduktív.
Mérhetetlenül ostoba módon ide-oda cibálni az adórendszerünket; vidulni, hogy "emelem az adókat, tehát több pénze lesz az államnak, király vagyok"; zsolddal fizetni az MU-kat azért, ami egyébként is a közös érdek mentén gyakorlatilag kötelességük lenne; lemutyizni a pontos elszámolást adó, közcélokat magánadományokból finanszírozó kezdeményezéseket; Peruból és Boszniból "hazaugatni": kontraproduktív.
A gödörből egyetlen út vezet: összedobni, amink van, és közösen megtárgyalni és eldönteni, hogyan használjuk fel.
Ezt nem fogja elvégezni a taktikai irányítással elfoglalt mindenkori elnök. Nem fogja elvégezni a gyorsanklikkelő versenybe butult kongresszus. Bizony, létre kell hozni azokat struktúrákat, azt a munkamegosztást, amely erre képes.
Itt az én javaslatom. 20-án a foci eb szünetet tart. Használjuk ki ezt arra, hogy mindenki, akinek egy kicsit is fontos, hogy ebben a nemzetek közt zajló nagy, stratégiai játékban sMagyarország sikeresen legyen, találkozzon 20-án. A chat-en, a 'lélekmérgező chat vallású' játékosok kedvéért a sajtóban is közölt log-gal.
Kilenc nap. Kilenc nap arra, hogy ki-ki átgondolja, horribile dictu írásba foglalja, milyen hosszú távú elképzelések szolgálhatnánk legjobban közös érdekeinket. Legyen 20. a Nagy Magyar Megbeszélés napja.
Mert győztes csatákra lesz szükségünk, a győztes csatákhoz erős szövetségesekre, sok fegyverre, sok harcosra, sok játékpénzre van szükségünk. Mindehhez pedig arra, hogy egy irányba húzzunk. Márpedig egy irányba csak akkor fogunk húzni, ha ezt az irány a lehető legnagyobb többség egyetértésével határozzuk meg.
Maradtam tisztelettel s-magyar állampolgár:
Duda:
Previous article:
Mit hoz a tőzsde? (13 years ago)
Next article:
Forradalom (13 years ago)