Lassan a ciklus közepénél járunk, ezért úgy gondolom pár mondatban összegezném az elmúlt pár hetet.
A kétfrontos háború: Én személy szerint már a serrath előtti napokban is koordináltam a védekezést Campari elnöksége alatt, illetve osztottam az embereknek, de ennek ellenére nehéz dolgunk volt már az első naptól kezdve, hisz két fronton kellett harcolnunk a szerbek és a horvátok ellen. Napi 14-16 órát ültem személy szerint gép előtt(mire nem jó a szünet), és a többiek is remek munkát végeztek, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy jó munkát végzett a hadügyi csapat. Ezekben a napokban (és az elnökség kezdte előtt) cck. 1k+ aranyat költöttünk csatákra, illetve szövetségesi segítséget sem kaptunk(hogy miért, azt majd később) így a védekezéssel párhuzamosan béketárgyalásokba kezdtünk az ellenséggel. Napokig választ sem kaptunk tőlük, így ag7el kidolgoztunk egy tervet: A lényege az volt, hogy a románoknak átadjuk ETD-t és SGP-t lezárva a a szerb-magyar frontot, majd ketten nekimegyünk a horvátoknak és eltöröljük őket a kettős fronttal. (közben letárgyaltuk az akkor még tanácstalan szlovénekkel, hogy ne támadjuk egymást). A offenzíva további részében elvettük volna a szerbek 2 nem eredeti high területét is g7 segítséggel, de mivel a szerbek már a román hadüzenet hatására megkerestek minket NAP ügyben, egyeztettünk a románokkal és arra a döntésre jutottunk, hogy inkább megszakítjuk az offenzívát(magas költségek, bizonytalan tényezők) és lenapolunk. A szerbek csak azzal a kikötéssel napoltak, hogy le kell napolnunk a horvátokkal is( persze ezek után ezt mi is akartuk ). A napot a szerbek nehezen fogadták, még az elnöküket is le akarták váltani, nem igazán tudatosult bennük, hogy a román húzással mi kerültünk előnybe, és a cimboráikra nagy valószínűséggel törlés várt volna. Mindeközben mentek a tárgyalások több szövetséges, és ellenséges állammal(részt vettünk a most megalakult új szövetség gyűlésén is) , de érthető, hogy ezekről nem adhattunk tájékoztatást akkor. Napi 2-3 óra csak tárgyalásokkal telt
Svájc:
A svájci high gyémánt régiót a 2 frontos háború alatt veszítettük el, de amint megköttettek a NAPok, megkerestük a svájciakat, akik napi 1 levélben válaszoltak max, így elég nehézkesen mentek a tárgyalások. Eközben az olaszok már a high régió közelébe értek, de mivel minket nem keresetek meg ez ügyben, és a svájci tárgyalások is lassan haladtak(egyébként később kiderült hogy Svájc az olaszokat is megkerestek, de elutasították őket), betámadtuk a high régiót. Az olaszok persze azonnal megkerestek minket,és megkérdezték, mi a "szart" csinálunk, mi mg elmagyaráztuk nekik, hogy hát azt eddig is mi béreltük, szóval visszavesszük. Ők persze a tárgyalás alatt bőszen ütögették a svájci oldalt, és olyan ajánlatokkal álltak elő, mint pl. a profit felezése(persze a régió náluk marad). Mi ebbe nem mentünk bele, így megpróbáltuk bevédeni a régiót, majd kiRW-zni alóluk, de ez g7 support hiányában nem sikerült.
A mostani helyzetről: Az olaszok nélkülünk is, de megalapították az új szövetséget, melynek látható célja országunk eltörése. (Jelenleg más merre nem is mehetnek) Ezekben a pillanatokban is zajlik a csata WTD -ben. Tegnapi nap folyamán hosszasan vitáztunk g7 szobában a litván is lengyel képviselőkkel országunk elhanyagoltságáról és úgy néz ki megvan az eredménye, hisz most egész szép számban gyűltek össze a szövetségesek. Megkérnék mindenkit, hogy a körök végén üssön, ha ne muszáj ne üsse túl a falat, illetve ha tud jöjjön fel csetre, a #sutes szobába, hisz itt koordinálunk a körök végén, illetve ha meghirdetjük, féláron osztunk is. Mindenki adjon bele mindent, mutassuk meg nekik, hogy egy szövetség sem képes eltörölni minket!
Országunk helyzetéről a g7-ben: Először is megjegyezném, hogy mi kb. napi 20 órában mindig bent vagyunk a szobában, és állandóan nyomjuk a segítségkérő szövegeket, szóval az aktivitással nincs gond.Egyértelmű, hogy a szövetség két legnagyobb tagja, Litvánia és Lengyelország diktál, de ne várjunk tőlük jelenős segítséget akkor, amikor mi sem segítünk nekik. Erre tipikus példa volt a NAPok és a svájci csaták lezárta után, elküldtünk mindenkit egy szövi PRIO-s csatára, és fél nap alatt 2! millió magyar sebzés ment a csatába. Ha ezt látják a szövetségesek, miért várjuk el a segítséget? Szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne csak a saját, hanem a szövetséges csatákban is tegyék oda magukat!
Amit akartunk, és megcsináltuk:
- A lakosság folyamatos tájékoztatása a hadügyi helyzetről, illetve igyekszünk friss HK-val is ellátni titeket.
- Folyamatos irányítás rizonon a #sutes szobában.
- Osztások gond nélküli lebonyolítása.
Továbbra is marad az 50%-os osztási rendszer, amit még Campari vezetett be.
Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy olvassa el az osztásról szóló tájékoztatót , a felesleges kérdések és bonyodalmak elkerülése végett.
Fontos megemlítenünk a feketelistát is. Ide azok kerülnek fel, akik nem parancs szerint ütnek az állami osztások során. Erről is olvashatsz a fentebb leírt osztásról szóló tájékoztatóban.
Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a következő napokban fokozottan figyeljék a csatákat, próbáljanak a körök végén ütni, figyeljék a parancsokat, ne a BH megszerzése legyen a cél, illetve látogassák a csetet, hisz itt közös ütéseket bonyolítunk le a körök végén.
In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth.
Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit
different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be
efficiently
managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation.
Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the
game.
Work for the good of your country and
see it rise to an empire.
Activities in this game are divided into several modules.
First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you
will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress
as a fighter.
You will work in either private companies which are owned by players or government companies which
are owned by the state.
After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your
own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock
company and enter the stock market and get even more money in this way.
In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.
"E-Sim is one of the most unique browser games out there"
Become an influential politician.
The second module is a politics. Just like in real life politics
in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes.
From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability
to run for the head of the party you're in.
You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws
proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself.
Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you.
You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential
elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state
(for example, who to declare war on).
Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have
a good plan and compete for the votes of voters.
You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.
The international war.
The last and probably the most important module is military.
In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control
over territories which in return grant them access to more valuable raw materials.
For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have
to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on
their territory.
You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life
as a pacifist
who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling
products).
At the auction you can sell or buy your dream inventory.
E-Sim is a unique browser game.
It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present
in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth
according to their own.
So come and join them and help your country achieve its full potential.
Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.
Take part in numerous events for the E-Sim community.