Login:
Password:

Forgot password Register

Article


23
   
Report



Otto Carius, német tankász, pályafutása során több, mint 150 harckocsit lőtt ki, legnagyobb részüket a keleti fronton semmisítette meg

Otto Carius 1922 május 27-én született Zweibrückenben, Délnyugat-Németországban. Amint elvégezte tanulmányait, már javában zajlott a II. világháború, ezért 1940 májusában önként jelentkezett a 104. tartalékos gyalogsági-zászlóaljhoz. A kiképzést követően áthelyezték a 21. páncélosezredhez, ahol első csatáját egy Panzer 38(t) töltőjeként tapasztalhatta meg a Barbarossa hadművelet során.



1941 júniusában. Körülbelül 1 év keleti fronton szerzett tapasztalat után tiszti tanfolyamra jelentkezett, amit sikeresen elvégzett. Ezt követően 1943 áprilisában átirányították az 502. nehézpáncélos-zászlóaljba. Ő lett új Tigris tankokkal felszerelt 502. nehézpáncélos-zászlóalj 2. századának parancsnoka. Még azon a nyáron Leningrád térségébe vezényelték a századát, ahol számos harcban résztvettek. Ezidőtájt az 502. nehézpáncélos-zászlóaljat a Narva hídfőhöz vezényelték, hogy támogassűk a 11. SS Freiwillige páncélgránátos-hadosztályt.(Itt egy rajtaütés során Carius egymaga megsemmisített 4 szovjet SU-85 páncélvadászt veszteségek nélkül.) 1944 júniusában, Dünaburghoz(JAVÍTANI!) vezényelték a századát, hogy megvédjék a várost egy koncentrált orosz támadástól. 1944 júliusában a vörösök áttörték a német védvonalakat a nyugat-minszki és borisszovi(EZT IS KÖLLENE|Borissov) autópályán kersztül egyenesen Vitebszkig(Ugyanezt a módszert használták a németek is '41-ben).



Most pedig álljon itt Otto Carius két haditette a keleti frontról:

A malinavai csata

"Megközelítettük a falut, hogy ellenőrizzünk egy megerősítetlen jelentést, amely ellenséges csapatmozgásokról számolt be. Felkúsztunk a dombra, Albert (Albert Kerscher) pedig kiszúrta őket, legkevesebb öt T-34-es volt ott és gyalogság nagy létszámban. Visszamentünk a Tigrisekhez és megtámadtuk a falut. Észrevettem, hogy két T-34 kiszúrta a harckocsimat, és felém forgatták a tornyaikat. Én is rájuk fordultam, de Albert gyorsabb volt és elkapta őket, a harckocsik felrobbantak. Bejutottam a faluba, és repesz-robbanó lőszerrel lőttem a teherautókat és a gyalogságot. Az oroszokat meglepte a támadás, ekkor már meghátráltak, megkezdték a visszavonulást. A helység sarkában találkoztunk velük, három T-34-es harckocsival. Albert a bal oldalamon haladt, és a hozzám legközelebbi páncélost kilőtte. A másik kettőt én lőttem ki, teljesen tehetetlennek tűntek, mert egyikük sem lépett fel támadóan velem szemben. Ekkor észrevettem egy páncélost, amit elsőre Királytigrisnek véltem, úgy hétszáz méterrel odébb. A rádiósom tudatta velem, hogy 50 kilométeres körzeten belül egyetlen Tigris II harckocsi sincs, így tüzet nyitottam. Kilőttük a harckocsit, később kiderült, hogy egy újonnan hadrendbe állított típus volt, amelyet JS-I néven azonosítottunk. Több puha járművet (nehézfegyverzettel nem rendelkező járművek, például teherautók) is kilőttünk, illetve számos páncélelhárító üteget is megsemmisítettünk, majd a falu mögött még további három T-34-est találtunk. A lövegtornyok már a detonációk irányába fordultak, már várták, hogy mikor bukkanunk elő a porfelhőből. Valószínűleg nem tudták, hogy ellenséges vagy saját jármű közeledik, mivel már áttörtük a vonalaikat. Még azelőtt kilőttük mind a hármat, hogy rájöttek volna, mekkora hibát követtek el. Mire megérkezett a gyalogságunk, már összesen 17 ellenséges harckocsit lőttünk ki, és Isten tudja, hány teherautót és ágyút. Felvettük a megfelelő pozíciót, hogy védeni tudjuk az állásainkat, míg a gyalogság kisöpörte a maradék ellenállást."

A pemvlinkai csata


"A századom már a pihenőt töltötte, a harckocsikat feltöltötték és ellenőrizték, mikor jelentést kaptunk róla, hogy egy ellenséges harckocsioszlop közeledik felénk: Gyorsan bemásztunk a Tigriseinkbe és feléjük indultunk. V alakban hajtottunk, egymástól 100 méter távolságra. Összesen 12 működőképes Tigris harckocsink volt, a maradék hármat magunk mögött hagytuk, álcázva, statikus védelmi pozícióban. A formáció felbomlott, és az út felé tartottunk. Volt egy felderítőnk, aki motorkerékpárral haladt előttünk és folyamatosan jelentette, amit látott. Körülbelül öt kilométert hagytunk magunk mögött, mikor a felderítőnk jelentette, hogy körülbelül húsz darab T-34 harckocsi és SU-122 rohamlöveg halad át a mezőn, óvatos tempóban. A célpontok felé vettük az irányt és bemértük a T-34 harckocsikat. Nagyon lassan haladtunk, úgy tűnt, hogy nincsen gyalogsági támogatásuk, így támadtunk. Három Tigrisünk egyből kilőtt három T-34 harckocsit. A többiek teljesen összezavarodtak, meglepetésként érte őket a rajtaütés. Valamennyien megálltak, ami számomra furcsának tűnt, és forgatták a tornyaikat, próbálva felkutatni a támadókat. Ismét tüzet parancsoltam, és utasítottam a csapatot, hogy változtassanak pozíciót, miután kilőtték a lőszereket. A felderítőnk jelentésében azt mondta, hogy két T-34 harckocsi és egy SU-122 már lángokban áll. Felbontottuk a formációt, és végrehajtottunk egy tökéletes bekerítő manővert, miközben folyamatosan tüzeltünk az oroszokra. A bajtársaim sikeresen bekerítették az ellenfelet, és több oldalról is lőtték a harckocsikat. 30 perccel később, miután az első lövés eldördült, már valamennyi ellenséges harckocsit megsemmisítettük. Az ütközet fontos próba volt, mivel gyalogsági támogatás nélkül kerültünk szembe az ellenféllel, így önállóan kellett szembenéznünk velük. Ezután tüzérségi támogatást kértünk, majd visszavonultunk, és védelmi gyűrűt alkottunk, míg meg nem érkezett a gyalogságunk."

1943 novemberében Otto Carius megsemmisített 10 szovjet T-34/76 harckocsit(A németek ezt a típust Miki egérnek csúfolták.)kevesebb, mint 50 méterről. 1944 augusztusában Otto Carius hadnagy Padernborba került, ahol áthelyezték az újonnan felállított 512. páncélvadász-zászlóaljba(itt szintén a második század parancsnoka). Az 512. páncélvadász-zászlóalj hihetetlenül kegyetlen pusztításra képes Vadásztigrisekkel volt ellátva, ezek fő fegyverzete pedig a rettegett 128mm-es PaK 44 L/55(PanzerabwherKanone 44, azaz, harckocsiágyú, az L/55 pedig a csőhosszra utal) volt. Carius vezette a 2. század kiképzését Padernborn és Bécs közelében. 1945 március 8-án, még a kiképzés befejezése előtt a Siegburg közelében lévő frontvonalra vezényelték a századot. Századával résztvettek a Rajna folyó közelében lévő heves csatározásokban is(Wacht am Rhein), azonban 1945 április 15-én amerikai hadifosgágba került.



Carius a háború után gyögyszertárat nyitott Tiger Apotheke(Tigris gyögyszertár - a Tigris tank után elnevezve) néven, ahol még ma is dolgozik.



-

Otto Carius

Next article:
[SPAM]Vitaminmentes menü & fogyókúra (12 years ago)

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Vexa | Sora | Magna | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON