Article

53634

Eljött hát. Nem így akartam ami a tartalmat illeti, de az időpontot tekintve igen, és talán pont most van itt az ideje, legalább ezt sikerült előre eltalálni. Gondolom mindenki kitalálta a címből is, hogy az ígért rendszeres elnöki beszámoló második részét nyitotta meg és olvassa.





Kezdetnek szeretnék beszámolni a gazdasági helyzetünk alakulásáról a változásokról: Mint tudjátok célul tűztem ki, hogy az állam tulajdonában lévő cégek helyzetét rendezem. Jelentem: A cégek működnek, ráadásul van, amelyik 10 munkással, a termelés tehát beindult, ami a tartalékképzést és az állam bevételeinek növekedését is magával hozza. Akit komolyabban érdekel, hogy milyen cégek vannak az állam kezében, és hogyan is működnek, az megnézheti a Hungary Org oldalán. A cégek helyzetének rendezéséért a köszönet Zsoli96 és ciru játékostársakat illeti.





Legutóbbi cikkemet a külpolitikának szenteltem, és -sajnos- most is ez igényli a legtöbb szót. Biztosan emlékeztek még, hogy a legutóbb arról számoltam be, hogy dr love és köztem vita alakult ki a szövetségben játszott szerepünkről, és arra is, hogy elmondtam, hogy ebből tanulnunk kell, és követni a szövetségi prioritásokat, a szövetség terveit. Nos, ehhez elég szépen, és hatékonyan tartottuk is magunkat a tegnapi napig. Tegnap sokáig nem volt parancs, ütéstartás volt, mivel esély látszott a horvátok megtámadására, esetleges legyőzésére. Délután érkeztem, és azonnal munkához láttam. Természetesen a szövetségben az SC-n és a VSC-ken kívül mindenki ott volt (ők pont abban a fél órában hiányoztak), így megkérdeztem, hogy kell-e segítség valahol, vagy indíthatjuk a horvát csatát. A lengyel elnök, lupus12 megköszönte a felajánlást, majd azt mondta, hogy Szerbiát most már tudják kezelni maguk, az olaszokkal pedig sikerült megbeszélni, hogy amint tudják, hátbatámadják a horvátokat, így két fronton kell védekezniük, ezzel nehezítve a helyzetüket. Ellenvélemény nem volt, megindulhatott az offenzíva.

A fegyelmezettségünkkel azonban ismét nagy károkat okoztunk, és néhány jóllakatott harcoson kívül hasznot nem hoztunk. Hogy miről is beszélek? A korábban eldőlni látszó, ám negatív fordulatot vett pápuai csatában kellett volna néhány milliós segítség. A végén 7:5 után 7:8 lett, és sajnos minket nagy arányban terhel a felelősség ezért. Nem azért, mert saját csatát vívtunk, és keveset segítettünk, hanem mert több millió magyar sebzés ment az ellenséges oldalra, a jó helyre bevitt ütések csaknem kétszerese, és voltak vesztes körök, melyeket a magyar sebzést kivonva nyerte volna a szövetséges oldal. (Statisztika a csatáról: Pápua ) Természetesen ez azzal jár, hogy a szövetségben legalább két, ha nem több nemzet ismét megorrol(t) ránk, és számíthatunk ugyan a segítségükre, de megkapni nem fogjuk. Attól félek, hogy ezzel a húzással igen közel kerültünk ahhoz, hogy esetleg kitegyenek a G7-ből. Nem tudom, hogy az illetékesek felfogják-e, hogy mit művelnek ilyenkor, illetve hogy meg tudják-e mondani, hogy mi lenne az országgal a jelenlegi szövetség nélkül. Minden szomszédunk ellenséges, békét nem akarnak, és saját korlátozott lehetőségeik miatt nem is igazán tudnak kötni, ellenben jóval nagyobb erőt képviselnek nálunk, legalábbis a hatákonyságot is tekintve. Nem tudom, hogy az illetők szeretnék-e, ha nem létezne sMagyarország. Ha viszont ennyire szeretnének nem magyar földön élni, akkor váltsanak ÁP-t, legalább bajba ne sodorják a nemzetet!





A helyzet nem egyszerű, annyira sem, mint eddig, ugyanis ha meg is bírjuk emészteni az egy helyben toporgást, de azt már nehezebb lesz, hogy valószínűleg segítség nélkül állhatjuk a szlovén(és később horvát) rohamokat. Szlovénia ugyanis e pillanatokban készíti elő a hadüzenetet Magyarország ellen. Szövetségi segítségre pedig ne számítsunk egész addig amíg az a történet ismétlődik, hogy amint kemény munkával megtennénk egy fokot felfelé, valaki felborítja a létrát.

És akkor térjünk vissza a gazdasági helyzetre kicsit! Az állam bevételei és kiadásai nagyjából összhangba kerültek. Komolyabb harcok esetén nagyobb az adóbevétel valamivel, de ha megint védekeznünk kell, és hol miénk WTD, hol nem, akkor esély nincs arra, hogy növekedjünk, sőt, csökkenni fog jelentősen az állam bevétele. A probléma ott van, hogy régóta szeretném bár az MU-k támogatásának egy egyértelmű, átlátható, fix rendszerét kialakítani, ám ez igencsak nehéz, ha nincs miből. Hiába kaptam kitűnő javaslatokat, ha nem telik rá. Tulajdonképpen aki eladja magát aprópénzért, az nem veszi észre, hogy hosszú távon nem csak mások, de maga alatt is vágja a fát.



Igencsak nehéz ilyen körülmények közt az elnök dolga. A legtöbb ostor az ő hátán csattan, és mindenki tőle várja a csodát, pedig az elnök csak közvetít a népe, és a külvilág között, csak menedzseli, irányítja az országot, de ha az ország nem társ ebben, akkor minden erőfeszítés hiábavaló. Én nem mondom, hogy nem hibázom, sőt... Viszont igyekszem a hibákból tanulni, és igyekszem a helyzetből a lehető legjobbat kihozni. Én harcolni fogok értetek továbbra is, csak kérlek, egyszer ti, smagyarok is harcoljatok már magatokért, és ne fejetlenül, össze-vissza foduljatok, mint a szélkakas! Erre a legnagyszerűbb módszer, ha követitek a parancsot, jártok #sutes -be, és szem előtt tartjátok a mások érdekeit is, nem csak a sajátotokat, mert ha az orrotoknál tovább láttok egyértelművé válik, hogy egyedül ez hozhatja meg a gyümölcsét. Ez a nap úgy indult, hogy végtelenül boldog voltam, elhittem, hogy végre miénk lehet Horvátország. Ehhez képest most vesztésre állunk, szlovén támadást várunk, és a szövetségünkkel a kapcsolatunk minden erőfeszítés ellenére néhány renitens miatt megromlott. Mostanra rettenetesen megtörtem, de egy biztos: Amíg kitartotok, én is kitartok mellettetek jóban, és rosszban.

Hajrá Magyarország!


V1Nc3N7o



A cicik az erre éhezőknek:


Previous article:
Helyzetünk a világban (13 years ago)

Next article:
Gyorsjelentés (13 years ago)