Article

51383

Az alábbiakban közlök egy cikket. Kora délután írtam. Azóta 0. 0 az a szám, ahány század követte a kormány parancsát prio1-re. Ha a századok nem követik a kormányutasításokat, az annak a jele, hogy a kormány (az elnök) de facto megbukott. Ha a kormány (az elnök) megbukott, akkor itt az idő átadni annak a kormányrudat, aki keresztül tudja vinni a központi terveket. Így ezúton kérek magam ellen egy impeachement -et. Ha létezik olyan vezető, akit a századok ténylegesen követnek, az sMagyarország számára hasznosabb, mint az én kormányzásom.

---oo----

sMagyarország helyzetéről

Az elmúlt napok viharos eseményei után itt az idő egy mély lélegzetet venni, és áttekinteni, hogyan is áll virtuális hazánk ebben a virtuális univerzumban.

Kezdjük a tényekkel. sMagyarország a Primera 7. legnagyobb országa, fejlett gazdasággal, patinás századokkal, számos erős és tapasztalt játékossal. Geopolitikai helyzetünk folytán azonban erőnkhöz és képességeinkhez képest alulteljesítünk. Az elmúlt fél évben történelmünk nagyrészt az eltörléstől eltörlésig való vergődésről szólt, olyan szomszédaink diadalmaskodtak rajtunk, akik egyenként nálunk gyengébbek, kevesebb saját erőforrással bírnak, vagy azokat kisebb hatékonysággal tudják mozgosítani.

Mi az oka ennek? Elsősorban az, hogy a játékot saját, belső logikája a nemzetek közti vetélkedés helyett a globális méretű szövetségek vetélkedésévé teszi.Ha úgy tetszik, nem egy középkori, szomszédok és regionális szereplők folyvást változó háborúskodásává, hanem egy visszavonhatatlanul globalizált, globális játéktér szükségszerűen polarizált 'oldalainak' harcává.

Megkerülhetetlen tény, hogy ennek a harcnak legnagyobb és legfontosabb szereplője Lengyelország. Az elmúlt hetekben Lengyelország elnöke, Manda, megkísérelte országát kivezetni szövetségi rendszeréből, és egy óriási fordulattal szövetségre lépni azokkal az országokkal, amelyek az elmúlt hónapokban lengyel segítséggel törölték el és tartották megszállva a barikád túloldalán álló szomszédaikat.

A kísérlet elbukott, és nem azért, mert ez a szövetség ne lett volna képes elegendő erőt felsorakoztatni, hogy fordítson virtuális történelmünk menetén, hanem azért, mert a lengyel játékostársadalom meghatározó szereplői ezzel az elképzeléssel nyíltan szembeszegültek.

Szimulált világunkban ez nagyjából olyan esemény volt, mintha a valóságban győztek volna a Gorbacsov nyitási politikája ellen lázadó ortodox kommunista puccsisták. A 'rab nemzetek', amelyeket a globális lengyel fölénnyel megtámogatott szomszédaik az eltörlések és felszabadulások végtelen ciklusában tartanak, visszatértek ugyanebbe a helyzetbe.

Ez sMagyarországra is vonatkozik. Ahogyan felszabadulásunk (egészen új szövetségi rendszerünk a CC elleni offenzíva alatt történt összeomlásáig) elsősorban annak volt köszönhető, hogy a lengyel henger immár nem támogatta az ellenséges szövetséget, úgy offenzívánk kudarca és a Nyugat-Dunántúl újbóli elvesztése is annak volt eredménye, hogy a Manda kormányzata ellen fellázadó, és azt sikeresen megbuktató lengyel erők visszatértek az Unico támogatása melleti politikához.

Ahhoz, hogy lehetőségeinkkel józanul számoljunk, és azokból a lehető legjobb/legkevésbé rossz eredményeket hozzuk ki, fontos megérteni, hogy szövetségesek nélkül, egyedül, egyetlen ország sem képes hosszú távon fennmaradni - még a lengyel óriás sem.

Ez a játék a szövetségek játéka, és ahogy az egyéni erőfeszítések összeadódnak egy-egy szimulált ország erőfeszítéseivé, úgy adódnak össze a szövetségek erőfeszítéseivé a nemzetek erőfesztései.

Nézzünk szembe vele: Lengyelország nélkül a legtöbb, reálisan megvalósíthatónak tűnő kombinációban Magyarország a gyengébb pólushoz fog tartozni. Márpedig Lengyelország politikájában újabb változás bekövetkezése felettébb valószínűtlen.

Ezen egyszerűen nem áll módunkban változtatni. Ha ellenségeink egy, a miénknél erősebb szövetségben egyesülnek, akkor nem tudunk sem rövid-, sem középtávon versenyképesek maradni velük.

Megszállás alatt, a saját régióink adóbevétele felett sem rendelkezve relatív erőnk napról napra, hétről hétre fogy. Egy-egy felszabadítási kísérlet (RW) 20-20 aranyba kerül, a virtuális magyar állam jelenlegi bevételei pedig ezt nem képesek tartósan finanszírozni. Saját erőnkből nem tudjuk országunkat a térképen tartani, nem azért, mert egyenként ne lennénk versenyképesek szomszédainkkal, hanem azért, mert nem vagyunk képesek az általuk kapott szövetséges támogatással annál nagyobb, szövetséges összütőerőt tartósan szembeszegezni.

Nyilvánvalóan a kormány - benne jómagam - azon dolgozunk, hogy a lehetőségeken belül a maximális eredményt érjük el. Ami üres kijelentésnek tűnhet, úgyhogy pontosítsuk: a lehető legtöbb órán át kontrolláljuk 1) Nyugat-Dunántúlt, 2) a fővárost és az ahhoz folyosót biztosító Kelet-Dunántúlt. Ennél ambíciózusabb célokat kitűzni jelenleg teljes felelőtlenség lenne.

Szeretném arra is felhívi a figyelmet, hogy ez nem jelenti azt, hogy mindig minden erőt azokba a csatákba irányítanánk, amelyek ezekért a régiókért folynak. Nem vagyunk képesek ezeket folyamatosan tartani. Ez egy olyan tény, amellyel szembe kell nézni, mert a kackiásra hegyezett bajusszal való, trigger-happy (erre nem tudok jó magyar kifejezést, de ha valaki talál rá, kicserélem) csapkodás kudarca ítélt csatáinkba nem visz közelebb a fenti célhoz, hanem éppen távolít tőle.

A szövetségeseink támogatására fordított erőnk nem ajándék, nem a saját erőfeszítéseinktől elvont pazarlás - hanem cserealap. Arra szolgál, hogy ebben a damage-kereskedésben, az érdekek és törekvések szövetségi szintű piacán fizetőeszközként szolgáljon. Ma mi ütünk bele a világ egy távoli pontján egy csatába, holnap ők jönnek eldönteni egy szoros csatát, amivel újabb órákra visszanyerjük az ellenőrzést valamelyik területünk fölött.

Ennél többre sem ez a kormány, sem más lehetséges magyar kormány nem képes, nem lehet képes. Nagyképű vagyok, de nem annyira, hogy azt merjem állítani, a helyemen más ne tudná jobban csinálni. De a mozgásteret sem én, sem más nem tudjuk döntő módon bővíteni.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk meg. Minden magyar játékostársaimat biztosíthatok arról, hogy napról-napra, óráról-órára magam és kormányom is azon dolgozunk, hogy mozgásterünket maximálisan kihasználjuk, és bővíteni próbáljuk.

Az én elnökségem programja a vezetés szélesítése, a teendők megosztása és ésszerű egységbe szervezése. Célom, hogy egy olyan stábot, egy olyan szervezeti struktúrát adjak át utódomnak, amely a feladatok jelentős részét rutinokba és összeműködő egységekbe szervezi. Ez megalapozhatja azt, hogy országunk erőforrásait optimálisan kihasználja, hogy erős(ebb) játékos-csoport legyünk, olyan közösség, amely megbízható és erős szövetséges, szervezett virtuális társadalom és jelentős geopolitikai szereplő képét mutassa.

Mert bármerre is forduljon a geopolitikai időjárás, a mi, saját stratégiai játékunk eredménye nem mérhető másban, mint abban, hogy a lehetőségeinket hogyan használjuk ki.

Én, az elnök, csináltam, és csinálok is még hülyeségeket. Követtem, és követek is még hibákat. De ha akár egy arasznyit is előrébb jutunk azon az úton, hogy lehetőségeinkből többet hozzunk ki, elégedetten hátradőlve adom majd át a kormányrudat annak, akit a nagyrabecsült szavazópolgár utódomnak választ.

Addig azonban mindent megteszek, kormányom mindent megtesz, hogy lehetőségeinken belül a legjobban teljesítsünk. Amint a jelenlegi, felfokozott figyelmet igénylő helyzet valamelyest stabilizálódik, meg fogunk kísérleni a jövőre vonatkozó, közép-, és hosszú távú elképzeléseket felvázolni, és az azok közötti döntésre kérni magyar játékostársainkat. Noha mozgásterünk korlátozott, vannak és lehetnek arra vonatkozó alternatívák, hogy ezen a mozgástéren belül milyen irányt választunk.

De ha sem közös célokban, sem közös tervekben nem tudunk megegyezni, sorsunk elkerülhetetlenül a további sodródás. Kerüljük ezt el. Együtt.

Crassus


Previous article:
Képeslap a frontra (13 years ago)

Next article:
Sikeresen visszavertük a legújabb támadást (13 years ago)