Login:
Password:

Forgot password Register

Article


34
   
Report




Hali tesók! o/

Úgy érzem itt az ideje megfogalmazni pár dolgot, amit eddig elmulasztottunk.

Magyarország politikailag nagyon nehéz helyzetben van. Most gyakorlatilag akármerre lép, baj lehet belőle. Két nagyhatalom között rekedt, mindkettő többször volt ellenség mint barát.
Erre jönnek a folyamatos polgarháborúk, belső ellentétek amik tovább gyengítik Mo politikai legitimitását.
Ebben a helyzetben könnyen lehet két szék között a földre ülni, vagy csak egyszerűen a rossz utat választani.
Amivel semmi baj sincs ha erősek vagyunk.

Azonban Mo-t folyamatos belső ellentétek gyötrik, ami talán még fontosabb, hogy a HUNiós országokkal való kapcsolat soha nem látott mélyponton van.
Előbbi akár szinesítheti is a játékot, illetve nem megoldható probléma, senkinek nem akarom, és nem is lehet megmondani hogyan ne legyen troll, vagy hogyan mit csináljon.
Utóbbi viszont egyszerűen megoldható és sokkal fontosabb, mivel becsléseim szerint a magyarság sebzésenek sac/kb 50%-át a HUNiós országok adják. Akik szépen jönnek is segíteni Mo-nak, többnyire szó nélkül.
Vagyis jöttek.

A probléma itt kezdődik, hogy ez többnyire meg lett szokva, illetve valószínűleg többen úgy gondolják, hogy egyértelmű hogy jönnek, mivel magyarok... Kommunikálni sem kell velük máshogy, hiszen magyarok... Úgy fogják csinálni ahogy Mo-nak a legjobb, hiszen magyarok...
Azonban a HUNiós játékosok nem véletlenül nem Mo-n vannak. Ez egy játék, és adott játékosok itt namíbok, csádiak vagy szomálok. Azért mentek masik országba mert egy másik játékos közösségben szeretnének játszani, más elképzelések szerint, vagy bármi miatt.
Az, hogy eközben önzetlenül segítenek Mo-nak az nem azt jelenti, hogy nem függetlenek Mo-tól vagy hogy bármiféle hatalmat gyakorolna felettük Magyarország.
A HUNiós országok Mo barátai szeretnének lenni, és nem csicskái, ami nagy különbség.

Szóval elérkeztünk az érdemi részhez, szerintem legtöbbeknek ez okoz gondot, megérteni h akkor most magyarok vagy nem magyarok vagy most akkor mi van?

Legszemléletesebb párhuzam, hogy Mo a nagy tesó, HUNiós orszagok meg kis tesók. Ugye egyértelműen "kis" mivel gazdasági, katonai jelentőségünk kisebb, területeink sem érnek annyit, viszont "tesók" és nem kutyák, cselédek, csicskák vagy hasonlók... a kistesódnak nevében nem vállalsz kötelezettségeket. Rendkívül lealacsonyító amikor a nagy tesó azt mondja hogy ezt vagy azt nem csinálhatsz, mer ő azt ugy kitalálta.
(Említett párhuzamban a kistesó természetesen 18+)

Szóval a jelen állás erre a párhuzamra vetítve: Csád kistesót egy nagy dagadt Görögorszag jó ideje abuzálja, mondhatni rátehénkedett, erre Mo összebarátkozik az illetővel, és annyit nem mond, hogy: "Figyu, szálljál már le az öcsém arcáról,pls"
vagyis hát lehet mondott, de Görögo. mondta, hogy: "Figyu, olyan kényelmes az öcséd arca, inkabb nem szállok le róla" illetve hogy: " Rug-kapál itt alattam miközben az arcán fekszem, nem kérte elég szépen"
Erre Mo mondta hogy: "Ja akkor jóvan"

Erre szomál kistesót betámadja Törökország,Mo barija, hasonlóképp rátehénkedik, amit Mo megintcsak néz...

Illetve, ami már mindennek az alja: Mo Olaszországgal (aki szinten rajta tehénkedik a szomal kistesón) megbeszeli, hogy Mo nem hogy nem segít a kistesónak, de majd a kistesó még csak önmagáért se fog harcolni, sőt a többi kistesó se segít neki...

Szóval itt tart a jelen helyzet, (véleményem szerint) így látja a legtöbb HUNiós játékos.

Megoldás:
Mit ne csináljon Mo (biztos hogy ne):
Ne kössön a nevünkben semmilyen napot, meg semmit, mert az olyan mint ha kiskorú hülyegyerekek lennénk, akik nem felelősek magukért és a nagyságos Mo lenne a gyámunk, ami nem mondható el egyik HUNiós országgal kapcsolatban sem, kifejezetten nem Namibiáról, amely aktív külpolitikát folytat és Mo-tól full független szövetségben van.
Ha barmi ilyesmit akar Mo tárgyaljon a cp-nkkel, mivel nekünk olyan is van, mivel másik állam vagyunk.
Ha az ellenség veri magát, h "Ők is magyarok" akkor Mo mondja nekik hogy "Ők egy másik ország, beszélj a cp-jükkel"
Amúgy meg ez teljes evidencia, hogy egy játékosra akkor vonatkozik valami, ha azt a demokratikusan megválasztott vezetője aláírja. Ingame jogilag a HUNiós játékosoknak a magyar cp senkije se...

Mit csináljon Mo(esetleg):
- A sok önzetlen segítségért néha jól veszi ki magát, ha Mo csinál is valamit a HUNiós országokért, nem csak bizonyos dolgokat nem csinál. Példának okáért rengetegszer van amikor nem történik semmi és hogy ne dögöljön ki Mo az unalomtól kell valami csata, ez altalában egy saját területen indított RW amit úgyis lehoz Mo, szal nagy fun értéke sincs. Szóval a dögunalmas RW-k helyett mondjuk már hatszor felszabadulhatott volna Szomália vagy Csád.
- Ha HUNiós ország ellenségével akarnak feltétlen barátkozni legalább kössek ki, hogy jussanak velünk dűlőre. Abszolút nem érnek annyit a területeink, hogy ha Mo kicsit is a sarkára áll, akkor ne lehetne megegyezni. De a minimum, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy nem harcolhatunk magunkért.

Ha ezeket az egyszerű dolgokat sikerül véghezvinni... kánaáni állapotokra lehet számítani.


Tengermély tisztelettel:

Allium
a HUNio kikiáltója
(csak a nevet találtam ki a HUNio magától állt össze <3 )

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. Its creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Runa | Riva | Muna | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON