Login:
Password:

Forgot password Register

Article


39
   
Report


Üdvözlök mindenkit!



Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg, hogy befektetnének a BoH Corporation RT-be, ami egyrészt örömmel tölt el, másrészt új kihívások elé állít. Akik ismernek már, azok tudják, hogy engem az E-simben leginkább a gazdasági vonal vonz, ez az ami igazán le tud kötni. Természetesen szeretnék "maradandót" alkotni később a harctéren is, de ez még egy kicsit várat magára.

Az eddigi megkereséseket igyekeztem diplomatikusan kezelni, meghagyva a későbbi befektetések lehetőségét. Az utóbbi néhány napban -köszönhetően annak, hogy semmi dolgom nincs - úgy érzem sikerült kidolgoznom ennek a mikéntjét. Másrészt kellett ennyi idő, hogy átlássam a játék gazdasági mechanizmusát, a piacokat és kidolgozzam a számomra legjobban fekvő üzletpolitikát oly módon, hogy lehetőleg hosszútávon se csússzak el. Hisz nem célom más vagyonát elherdálni téves üzleti döntésekkel.

És akkor jöjjön a lényeg. Nem leszek rövid, szóval előirányzok egy cigaretta+kávé kombót, opcionálisan variálható. Igazából tovább csak annak érdemes olvasni, aki keresett ebbéli szándékával, vagy gondolkozik a befektetésen.

A BoH Corporation részvényeit korlátozott mennyiségben előreláthatólag január első egy-két hetében tudják majd megvásárolni a befektetni vágyó magyarul tudó és magyar állampolgárok.

Melynek főbb szabályai a következők lesznek (ezek többségében egyébként a Cégrendeletben már megtalálhatóak tájékoztató jelleggel):

- A teljes részvényállomány maximum 24%-a kerülhet befektetőkhöz, 76% a vezérigazgató tulajdonát képezi.

-Osztalékfizetés minden hétfőn lesz (gyakorlati okokból, mert az osztalékkal együtt kerül kifizetésre a dolgozók heti bónusza is)

-A befektető egyúttal elfogadja, hogy az RT cégeinek magyar állampolgárságú és magyarul tudó munkavállalóit a cég nyereséges működése esetén az általuk termelt haszont 15%-a illeti meg gold formájában, amennyiben a hét minden napján dolgozott.

-A heti osztalékfizetés nyereséges működés esetén a nyereség 25%-a, de maximum 40 Gold, tekintettel az osztalékfizetés gyakoriságára.

-A vezérigazgatónak nyereséges működés esetén is módjában áll a heti osztalékot visszatartani, amennyiben az a vállalat likviditását veszélyeztetné, vagy amennyiben cégvásárlásra ill. bővítésre gyűjtünk.

-Veszteséges, vagy minimálisan nyereséges hét után osztalék és heti bónusz nem fizethető.

-Veszteség esetén továbbá mindaddig nem fizethető osztalék, míg a kiinduló cégértéket újból el nem érjük.

Szeretném kicsit számosítani is a dolgokat.


Terveim szerint a teljes részvényportfólió 500db részvényből fog állni, melyből 105 részvényt bocsátok a befektetők rendelkezésére, előre láthatólag 1,5-2 gold/ részvény áron. A részvények megvásárlását követően azok szabadok adhatók-vehetők. További részvénykibocsátás ezen kívül nincs tervben.

További 15 részvényt a Boh Corporation azon munkavállalóinak tartok fenn, akik már régóta munkavállalóink és hűségük elismeréséért tulajdonrészt biztosítok nekik a vállalatban.Természetesen ezen részvényekkel ők is szabadon rendelkezhetnek utána.

Néhány szót ejtenék még az RT-ről, jelenlegi helyzetéről, és a célokról.


Jelenleg 4 céggel rendelkezünk, ebből 3 hazai, illetve egy argentin. A négy cégből jelen pillanatban 3 üzemel, 1 vasbánya, illetve 2 fegyverüzem. Birtokunkban van továbbá egy gyémántbánya, melyet befektetési céllal vásároltam, és fejlesztettem q2 szintre. Ennek további fejlesztését a likiditási problémák elkerülése miatt nem tettem meg.

Elsődleges célom, hogy a vasbányát q5 szintre emeljem, majd ezt követően a gyémántbánya q5 fejlesztése következik. Ezzel párhuzamosan már megállapodás van egy q3 szintű Ajándékgyár megvásárlására január első hetére, melyet szintén q5 szintre fejlesztek.

Ezen kívül a távlati terveimet képezi, egy q5 búza és egy q5 étel cég vásárlása is.

Mielőtt felmerül a kérdés, hogy mindezt miből, lelövöm a poént: Szeretnék gyorsabban haladni, és adok a cégnek egy kis lökést. Vásárolok 1000 aranyat januárban és a szükséges mennyiséget belerakom az RT-be. Szóval nem a befektetők pénzéből akarok nyerészkedni.

Anyagi szempontból a céget stabilnak mondhatom. Az értékesítés a világ számos országára kiterjed, az elérhető legnagyobb haszon reményében. Természetesen a hazai értékesítés sem mellékes.

Az utóbbi néhány hétben a vállalat heti nyeresége 20-40 gold között mozgott, ami 4-8% közötti növekedést jelent. Ezen a héten pedig a cikk írásának pillanatában 36,6 goldnál járunk, és szeretném elérni vasárnapig az 50 goldot.

Bízom benne, hogy cikkemet senki nem veszi tolakodásnak, mert nem annak szántam. Aki úgy gondolja, hogy szeretne részvényt vásárolni, az keressen PM-ben bátran és felírom, majd időben értesítem. Amennyiben van kérdés, észrevétel, vagy fikázás azt szintén PM-ben várom.

Szép napot, és Boldog újévet kívánok mindenkinek!

Grandhort -Zoli

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. Its creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Runa | Riva | Muna | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON