Login:
Password:

Forgot password? Register

Article

Helyey


Redactor

481


18
Mert miért ne (Political)
Posted 5 months ago by
Helyey    
Report


Üdvözletem minden kedves és kedvetlen olvasónak!

Ez a cikk a közelharci támadófegyverekről fog tudósítani a 14. századi Magyarországon. Akit ez nem érdekel, az kérem ne olvassa el a cikket, akit pedig igen, annak ajánlom sok szeretettel!


Kardok

A kard a nemcsak a nyugati vitézek legnépszerűbb fegyvere, hanem a lovagi szellem szimbóluma is volt. Egy lovagnak a kardja jelentette a legfontosabb értékét, a becsületét, bátorságát és hitét jelképezte ez a fegyver, szimbolizálta a lovagi címig vezető útját. Hazánkban az első egyenes kardok már a XI. században használatban voltak a Magyarországra érkező német lovagok révén. Sőt, tudjuk, hogy Szent István testőrségében szolgáltak idegen zsoldosok, normannok, akik jellegzetes nagy kardgombú, rövid, tömzsi keresztvasú, széles pengéjű, egykezes kardjukat, a normann kardot honosították meg. A Prágában őrzött, Istvánnak tulajdonított kiváló állapotú lelet is ilyen kard.

Tehát az első magyar kardok egykezesek voltak, a későbbi másfél, vagy kétkezes típusok mellett ez is közkedvelt fegyver maradt. Körülbelül 80-100cm hosszúak voltak, súlyuk 1, 5-2kg. Mai forgatóinak tapasztalataira támaszkodva tudunk következtetni előnyeire és hátrányaira. Kisebb mérete miatt gyors fegyvernek számított, bár ebben a tekintetben elmaradt a szablyától, azonban annál masszívabb, erőteljesebb volt és kétélűsége révén hatásosabbnak bizonyult. Használatához egy kéz szükséges, így a másik kézbe tőr, pajzs fogható.


Bajvívó férfiak. Tacuina sanitatis (XIV. század) forrás: wikimedia


A későbbi kardtípusok pengéje hosszabbá vált, hegyük elvékonyodott, keresztvasuk és markolatuk megnyúlt, így alkalmassá vált a kétkezes használatra. A XIV. század végére a kardokra egyöntetűen jellemző csatornavájatok is eltűntek, a kardlapból kiemelkedő kardgerinc foglalta el, ami erősebbé, inkább döfésre, mint vágásra alkalmassá tette őket. Keresztes hadjáratokkal közkedveltté vált a nagyméretű, dob alakú markolatgomb, amely ütésre, zúzásra kiválóan alkalmas volt.

A magyar kardok eltértek néhány tekintetben a nyugati fejlődései iránytól. Ez egyrészt annak tudható be, hogy hazánkban a török fenyegetés megjelenésével újra általánossá váltak a szablyák, így későbbi, főképp gerinces pengék nem terjedtek el. Másrészt a magyar virtus hagyományosan szablya-technikákra alapult, így a magyar katonák jobban szerették vágásra, mint döfésre használni kardjukat. Tehát a magyar kardok megmaradtak csatornavájatosoknak, szélesebb pengével, lekerekedő, tompább heggyel rendelkeztek.

A másfélkezes kardok – páncélkesztyűben egy, míg nélküle két kézzel forgatható -, vagy más néven fattyúkardok Magyarországon is közkedvelt fegyverré váltak a XIV. században. Nagyobb méretük miatt erőteljesebb, pusztítóbb fegyverek voltak. 3-4 kg körüli súlyuk és 120-140 cm-es hosszuk volt, ami lovassági használatra is alkalmassá tette őket, ugyanis lóhátról könnyen, hajlongás nélkül elérték vele a gyalogosokat. E nagyméretű pengében finomabb, pontosabb technika rejlett, mint egykezes társában, mivel a hosszú markolat miatt két kézzel jobban irányítható. A sokoldalúsága is figyelemre méltó, hiszen egy kézben is forgatható, sőt a vitézek kedvelt technikája volt a penge megmarkolása (vértezett kézzel természetesen). Így mintegy kalapácsként használták az erős, vaskos keresztvasat és markolatgombot, vagy a penge hegyével gyors szúró támadásokat vittek végbe az ellenfél páncélzatának illesztéseit, réseit megcélozva. A nagy méretekben persze hátrányai is megmutatkoztak: szűk helyen nehezen lehetett hatékonyan használni, az ellenfél közel kerülve könnyen kijátszhatta ezt a fegyvert.


Ábrázolás a Wallerstein-kódexből forrás: wikimedia



A kardtípusok közül, ami igazán ritkaság volt nyugaton is, de Magyarországon méginkább, az a kétkezes kard. Hazánkban jórészt csak huszita, vagy német zsoldosok révén jelent meg. A „Landskneckte” (a kétkezes német elnevezése) hossza 160cm-től akár 2 méterig terjedhetett, súlya 3 kg és 6 kg között mozgott. Drága fegyver volt, díszes keresztvassal és általában mindkét oldalon hárítógyűrűkkel, a penge oldalán hárítótüskével rendelkezett. Az ilyen fegyvert forgatóknak kivételes erővel és szaktudással kellett rendelkezniük, ezért is ezredenként egy-két ilyen „nagykardmester” harcolt. Őket nagy tisztelet és megbecsülés övezte, kettős zsoldot kaptak, általában testőrök voltak, vagy a zászló védelmét látták el a csatában. A kétkezes technika egy magyar képviselőjét is ismerjük: Vásári Tamást, Vásári Miklós esztergomi érsek fiát, aki lova kantárát elengedve két kézre fogva kardját oroszlán módjára harcolt (1373).


Szablyák

Ezek az egyélű, egykezes fegyverek a XIV. században a lovagi keresztény szellem ellenére Magyarországon legalább olyan gyakoriak, mint az egyenes kardok. A betelepülő kunokkal a könnyűlovas fegyverzet alapja. A törökök déli betöréseivel újra aktuális eszközévé vált a közelharcnak, ugyanis ideális ellenszernek bizonyult a török vértezett lovasság, a szpáhik ellen. Később Hunyadi seregében már megszokott fegyvernem volt. A honfoglalás kora óta ugyan nem tűntek el a szablyák a csataterekről, azonban alapos változáson mentek át. A XIV. századiak hosszabb, egyenes markolattal, íveltebb pengével, hosszabb keresztvassal rendelkeztek, így kissé emlékeztetnek az egyenes kardokra. Kardgombjuk azonban nem volt és jól kivitelezett egyensúllyal sem rendelkeztek, mint a kardok. Ezek a pengék orrnehezek voltak, ami azt jelentette, hogy a penge súlypontja a hegye környékén volt. Így ezek a fegyverek kiválóak voltak a lovassági harchoz, megsuhintva a lendület és sebesség segítségével nagy sérüléseket tudtak okozni. Nagy előnyük volt, hogy ezt az orrnehézségből fakadó lendületet kihasználva gyors technikákra volt alkalmas, e lendület miatt pedig kevésbé fárasztó a forgatása.





Tőrök

A lovagi felszerelés elengedhetetlen kelléke volt a tőr, mivel a lovagi harcmodor megkívánta a létezését. A nyugati fegyverekkel való támadás általában nem ölte meg azonnal az ellenfelet, súlyos sérülésekkel (csonttörés, súlyos zúzódás, stb.) harcképtelenné tették az ellenfelet. A halálos szúrás általában ezekre a kis fegyverekre maradt, amelyeket eleinte csak merénylők használtak. A kegyelemdöfés kifejezés is ezekre a fegyverekre utal. A szilárd, vaskos, gerinces, kétélű pengék ezek. A vértezet hézagainál, vagy gyengébb részeinél használták őket.



Különféle tőr-típusok: vesetőr, rondel tőr, basilard forrás: wikimedia, myarmoury.com


Később e fegyverek mesterei különféle harctechnikákat fejlesztette ki, amikor a vitéz egyik kézben kardot, másikban tőrt tartott. Az ilyen típusú tőröket hárítógyűrűvel látták el, mivel ebben a harcmodorban a tőr védelmi szerepet látott el.

A XIV. század végén már olyan nyársszerű tőröket is ismerünk, amelyeknek a pengéje három élű, kifejezetten a halálos döfésre alkalmas, ezek voltak a kegyelemtőrök. Olasz közvetítéssel kerültek Magyarországra. A lovagok kardjukat baloldalon hordták, tőrüket jobb oldalon egyszerűen az övükbe dugva a gyors előrántás miatt.

E fegyvereknek a következő században egyre érdekesebb módozatai alakultak ki. A fogastőrök például, amelyeknek egyik éle a gerincig be volt fogazva, kitűnő hárítófegyverek voltak, az ellenfél kardpengéjét – miután a fogak közé ragadt – el is lehetet törni velük.

Ugyancsak olasz fegyverek voltak a velencei tőrként is ismert cinquedea-k, amelyek „ökörnyelvként” is ismertek utalva alakjukra. E tőrök tenyérnyi széles, de alig 30-40 cm-es pengével rendelkeztek. Városok szűk sikátoraiban való harcra találták ki őket.

Forrás: http://www.lovagok.hu




Remélem tetszett!
Üdv: Helyey

Previous article:
About 100% bonus drop (6 months ago)

Next article:
Koalíció, avagy kik ellen NEM szabad ütni (4 months ago)


Comments (1)
18-05-2017 9:40:42
(5 months ago)


Helyey MAXXX



New comment
Message:

Characters remaining:

1000


forum | Laws | Privacy policy | Staff | Wikia | Tickets | Primera | Secura | Suna | Suburbia | Harmonia | Terra | agar new modes play new modes
Play on